2023. június 8., csütörtök

Podonyi Hedvig: Kitűnők

A 13. századtól az 1970-es évekig bezárólag 34 nagyszerű nőt ismerhetünk meg a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent kötetben, mely külön előnyének érzem, hogy az Öregbetűs könyvek sorozatban jelent meg, tehát azok is élvezettel lapozhatják, akiknek a látása megromlott, így kisebb betűket már nem tudnak – vagy csak nehézséggel – elolvasni.


Slachta Margit kapcsán találkoztam először a könyvvel, akkor csak az ő fejezetét olvastam el, majd idén februárban elkezdtem az elejétől megismerkedni valódi példaképeinkkel.

A könyv – nyilvánvalóan terjedelmi okok miatt – nem tud teljes, valóban átfogó, részletekbe menő képet adni az egyes nőkről, de a legfontosabb ismereteket begyűjthetjük róluk, hogy aztán tovább olvashassunk azokról, akik igazán megragadják érdeklődésünket. Nagyon hasznos olvasmánynak gondolom ezt a kiadványt, mert általános műveltségünket szélesíti, tágítja ismereteinket, és már fogjuk tudni, ki volt Szenes Hanna, ha leülünk a róla elnevezett parkban, vagy éppen fel fogjuk tudni idézni, mit olvastunk Salkaházi Sáráról, miközben a róla elnevezett rakparton sétálunk.

Jó szívvel ajánlom nektek a kiadó kötetét, megérdemli, hogy olvassuk.

A Fekete Sas Kiadó könyveit keressétek a kiadó honlapján.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése