Brigitte Weninger: 24 karácsonyi mese

A decemberi időszakban több karácsonyi gyermekkönyvet is olvastam, és azt kell mondanom, hogy Brigitte Wening könyve, a 24 karácsonyi mese még a Vombat a hóban-nál is jobba elnyerte a tetszésemet az év utolsó hónapjában. A Naphegy Kiadónál már több kiadást is megélt kötet alapját a manók adják. Mózes papához decemberben megérkeznek az unokái, Vili és Vilma, akiket édesapjuk egy róka segítségével hoz el a nagypapához, hogy egy rövid időt itt töltsenek. Ennek oka, hogy édesanyjuk kismanókat vár, és az ikerterhessége vége felé már nem tud gondoskodni megfelelően a gyerekekről, akik így egy ideig nagyapjuknál lesznek, amíg meg nem születnek a testvéreik.

 

A manók öt mese szereplői lesznek, melyekben megtudhatjuk, mi az a vacsreggeli, vagy éppen hogyan tudunk a kívánságpunccsal kívánni, de a manógyerekek megismerik a karácsony lényegét, és megismerkednek Elzával, a bagollyal és más manókkal is a nagypapánál töltött idő alatt. Ez adja tehát a keretét annak, hogy a gyerekek és Mózes meséljenek egymásnak, és az olvasó is megismerhesse ezeket a történeteket. Ismert mesék mellett, mint Holle anyó meséje, A három kismalac története vagy Hópelyhecske megszületése és rövid élete meséje mellett több más mesével is találkozhat az olvasó a kötetben, mely mind kedves, megható, szeretettel teli és arra hívja fel a figyelmet, mennyire fontos odafigyelni egymásra. A mesékben felbukkannak emberek és állatok egyaránt; egy iskolás kisfiú ráébred, hogy jót tenni mennyire örömteli dolog; az állatok kitakarítják a koszos istállót Jézus érkezését várva; Kis Miklós pedig segítségére lesz Nagy Miklósnak, a magányos idős embernek.

Olvashatunk egy szívet melengető történetet a Csendes éj című dal megszületéséről, amit meg is könnyeztem, olyan megható volt, és bekerült a kötetben egy történet a tizenkét hónapról, ami a Móra Könyvkiadó Mesék télre című kötetébe is szerepel.

Az illusztrációk pedig varázslatosan szépek, már csak azokért is megéri kézbe venni ezt a könyvet, mert az olvasó legalább annyi időt fog arra fordítani, hogy a képeket nézegesse, mint amennyi ideig a történetek olvasása tart - vagy még többet.

Jó szívvel ajánlom ezt a kötetet decemberre, napi olvasásra, történetről történetre haladva, de igazából bármikor kézbe vehető, hiszen még ha a hó a téli évszakhoz van is kötve, a szeretet és a törődés évszak- és hónapfüggetlen dolog.

 Akinek az érdeklődését felkeltette az ajánlóm, keresse a könyvet, a Móra Könyvkiadó honlapján. Én pedig nagyon köszönöm, hogy recenziós példány formájában elolvashattam ezt a nagyszerű kötetet.

Hiltrud Baier - Stefanie Jeschke: Vombat a hóban

Hiltrud Baier (az illusztrátor Stefanie Jeschke volt) meséjének, a Vombat a hóban-nak az alcíme - Karácsonyi mese 24 fejezetben - kicsit megtréfált, valamiért arra számítottam, hogy olyan kötetet kapok majd, amit decemberben akár naponta is lehet olvasni egészen karácsonyig. A kötet napló formában tárja elént a történetet december 1-étől 24-éig - tehát elméletileg napi olvasásra is ideálisnak lehetne tekinteni -, de ez nem jelenti azt, hogy ennyi napról is van szó a történetben. A fejezetek ennél összefüggőbben voltak, egy naphoz több fejezet is kapcsolódott. Tehát nem egy-egy külön történetet olvashatunk a könyvben, ahogy én gondoltam az elején, hanem egy történetet 24 összefüggő fejezetre tagolva. Természetesen ez nem von le a kötet értékéből, mivel imádtam a mesét és imádtam vombatot is, ami Ausztráliából kerekedik útnak, hogy eljusson Lappföldre és találkozhasson a Mikulással, hempereghessen a hóban. Ez a bájos történet 2022-ben jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában, és mindenkinek csak ajánlani tudom, legyen gyerek vagy felnőtt.

 

Vombi elindul otthonról, majd feloson egy repülőgépre, így jut el Lappföldre. Haláli volt a replős út, ahol Vombi bújkálni kényszerült, hogy meg ne találják, aztán egy kislány meglátja, de nem árulja el őt, éppen ellenkezőleg, enni ad neki, de ennek az lesz a következménye, hogy bizony egyre jön az inger, hogy elvégezze a nagy dolgát, amire végül egy férfiutas cipőjét nézi ki magának. Már az eleje a történetnek roppant szórakoztató volt, nehéz volt letenni a kötetet. Útja során lesznek barátai is, akik segítségére lesznek, mint például Finn, a kacsacsőrű emlős még Ausztráliában vagy éppen Szirpa, az őz Finnországban.

Természetesen Vombi végül nemcsak hóban tud majd hempergőzni, de Minna, a rénszarvas segítségével eljut északra, és a Mikulással is találkozik.

Ez egy igazi, meleg hangulatú, kedves, barátságos mese, csupa pozitív szereplővel, akik végig Vombi segítségére vannak útja során. Vombi pedig igazán szeretnivaló főszereplő, aki a könyv befejezése után is sokszor az olvasó eszébe fog jutni, és ez a mese olyan mese, amit akár évente is újra és újra el lehet olvasni vagy felolvasni.

Egy ilyen mesét nehéz elspoilerezni, de azért nem az a célom, hogy az egész történetet zanzásítva elmeséljem most itt, talán ennyi is elég kedvcsinálónak ahhoz, hogy felkeltsem az érdeklődést ez iránt a cuki könyv iránt.

Aki pedig szeretné megvásárolni a mesét, ajánlom, keresse fel a Móra Könyvkiadó honlapját, ahol e mellett a mese mellett a kiadó más történeteit is érdemes végigböngészni. A kiadónak pedig nagyon köszönöm a recenziós példányt, nagyszerű lett a decemberi, ünnepre készülődős időszakom ezzel a történettel.

Erich Kastner: Három ember a hóban - Pokol a szállodában

Álmomban nem gondoltam volna, hogy egy felnőtteknek szóló, humoros regény annyira pozitív élményt fog számomra jelenteni, mint amit a Három ember a hóban jelentett decemberben. Miután kudarcba fulladt Rejtő-próbálkozásaim voltak már, kicsit tartottam ettől a regénytől annak ellenére, hogy nagyon kíváncsi voltam rá, mert a fülszöveg izgatottá tett. Erich Kastner regénye legfrissebb kiadása 2020-ban jelent meg egy - számomra - vonzó borítóval a Móra Könyvkiadónál.

Ráadásul, mivel a regény humora - nyugodtan modhatom - örök, így nemcsak télen, hanem bármikor olvasható, amikor az embernek kedve támad kiszabadulni a mókuskerékből, és egy igazi, a szó legnemesebb értelmében szórakoztató könyvre vágyik

Álljon itt elsőként a fülszöveg, hogy miről is szól ez a történet:

Tobler úr, a dúsgazdag, ám kissé habókos iparmágnás titokban részt vesz azon a pályázaton, amit saját cégének reklámozására hirdettek meg. Második helyezettként ingyenes üdülést nyer az Alpok egyik elegáns szállodájába, ahová inkognitóban, ágról szakadt öltözékben érkezik; csupán sikeres üzletembernek álcázott inasa kíséri el.

A félreértések – a szerző szavaival élve – sejtosztódással szaporodnak, amikor a fődíj nyertese, a kopott külsejű, de igen tehetséges Hagendorf doktor toppan be a Grand Hotelbe. A ruhacserék és többszörös szerepcserék közepette a nincstelen fiatalembert megkülönböztetett figyelemben részesíti a hotel személyzete és nagyvilági hölgyek rajonganak érte – a kicsit bogaras igazi milliomos pedig egy ócska kis padláson kuporog és leplezetlen közutálatnak örvend. Mi jöhet még? A klasszikus vígjátéki helyzetektől, szellemes dialógusoktól pergő regényből természetesen a szerelmi szál és a szerencsés végkifejlet sem maradhat ki.

 A regényben a legjobban Johannt szerettem, egyszerűen elolvadok, ha rá gondolok. Ne értse félre senki, Johann Tobler úr inasa, aki - szintén inkognitóban - elkíséri munkaadóját a hotelbe. De egyszerűen nem lehet őt nem szeretni. Annyi szeretettel és törődéssel veszi körül Tobler urat, olyan gondoskodás árad belőle, ami megmelengeti az olvasó szívét, ugyanakkor mosolyra is készteti, de ez a mosoly nem gúnyos, egy cseppet sem az. Kastner remekül alakítja az eseményeket, a félreértések láncolatát, az olvasó nem tud nem jókedvű lenni olvasás közben. És ahogy írok most, úgy jut eszembe, hogy újra kellene olvasnom a regényt. Most. Azonnal. Hiányzik ez a világ. Egyfelől szeretem ezt a korszakot, másfelől olyan ritkán találok nekem való, okos humorral átitatott könyvet, hogy ha ilyenre találok, nem akarom elengedni.

Tetszett, ahogy az első díjazott fiatalember, a szegény körülmények között élő Hagedorn összebarátkozik Toblerrel. Kapcsolatuk őszinte, hiszen a fiatal férfi nem tudja, kicsoda valójában az ágrólszakadt idős ember, de kedveltem a milliomos házvezetőnőjét, Kunkelnét és Tobler lányát, Hildet is, akiknek persze szintén jutott épp elég szerep a lapokon. Jó volt a lezárás is, amit nem spoilerezek el, akit érdekel egy jó történet, az olvassa el mindenképpen a Három ember a hóban-t.

 Voltak persze negatív karakterek is a regényben, mint a portás, sok vendége a hotelnek vagy a szállodaigazgató, de a pozitív hősöket csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha találkozunk a történetben ellenpólusukkal is, és Kastner jól egyensúlyozott a pozitív és negatív szereplők között. A humor pedig nem volt sem erőltetett, sem szájbarágós, sem harsány. Míg olvastam a regényt, képes voltam élvezni a vicces szituációkat, a humoros mondatokat, és nem idegesített fel a kényszeredettségük, mint ahogyan Rejtő Jenőnél éreztem sokszor. Örülök, hogy elolvastam a Három ember a hóbant, mert míg a Notebene 45-öt szerettem az írótól (ha lehet egy ilyen kötetre ezt mondani), addig A salzburgi szobalányt csak közepes olvasmánynak éreztem. Így ugyan kíváncsian és nyitottan, de a kudarcra felkészülve kezdtem bele ebbe a regénybe, és boldog vagyok, hogy új kedvencet avathattam.

 Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy recenziós példány formájában elolvashattam ezt a regényt, és akinek a figyelmét felkeltettem az ajánlómmal, keresse fel a kiadó honlapját, ahol nemcsak ezt a regényt, hanem a Móra Könyvkiadó már kötetét is megrendelheti.