2022. április 22., péntek

Április 22. - A Föld napja

 A napot 175 országban tartják, Magyarországon 1990 óta rendezik meg. Az ötletet John McConnell vetette fel 1969-ben egy UNESCO konferencián, San Franciscóban. A Föld napját első ízben 1970. március 21-én tartották, ami az északi féltekén a tavasz első napja.
Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 22-én mozgalmat indított a Föld védelmében, és megalapította az Earth Day Network-ot (= Föld Napja Hálózat). Azóta az alternatív energiaforrások kutatója és szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne.
A Critical Mass kerékpáros mozgalom szervezői gyakran erre a napra teszik a felvonulás időpontját.

Arra gondoltam, összeszedek néhány olvasmányélményemet az eddigiekből, amiket szívesen ajánlok nektek a Föld napja kapcsán.

Az első két könyv Miller-Ferjentsik Viola két gyerekkönyve, mindkettő a TreeFa World kiadványa, a SzóKiMondó Ökomesék sorozat első két része. A Nulla hulladék címűtől kicsit óvakodtam, itt ismerkedtem meg a sorozattal; mert ki tudja, mit és hogyan, de jópofa és ügyes, ahogyan a gyerekeknek megpróbálják elmagyarázni, hogyan tehetnek többet a környezetükért. Néha azt éreztem, hogy talán szájbarágós, meg egy óvodás nem beszél így, de hát valahogyan meg kellett oldaniuk, hogy a gondolatok, ötletek átjöjjenek, és azokból tovább lehessen lépni a történetben. Mindenképpen édemes volt elolvasni. Ötletes kis könyv, és még igazodik a modern követelményekhez is a QR kódokkal. Egy kis interaktív kiadvány.

A Barátom, a fa tökéletes könyv ovisoknak, hogy megmutassuk nekik a fák, a természet védelmének fontosságát. Közös olvasás közben pedig kis környezetvédővé válhat a gyerek, és azt is megtanulhatja, hogyan kell kiállnia magáért egy kis közösségnek, ha szeretne értelmes célokat elérni.

A rejtelmes sziget Jules Verne már-már klasszikussá vált regénye, melynek elején öt amerikai menekült el léghajóval Richmondból, a rabszolgatartásért harcoló déli csapatok fogságából, azonban egy szélvihar magával sodorja őket a Csendes-óceán fölött. A repülő szerkezetből lassan szivárog el a gáz, minden felszerelésüket a vízbe kell hányniuk, és csak a puszta életüket menekítik egy lakatlan szigetre.
Habár nem maradt semmilyük, csak az életük, ami az övék volt, leleményükkel, szorgalmukkal és kitartásukkal lassacskán felülkerekednek a helyzet és a természet mostohaságán. Sorsukkal úgy-ahogy elégedettek, de egy sor megmagyarázhatatlan jelenség nyugtalanítja őket. A szigetnek valami titka van, és hőseink megindulnak, hogy a rejtélyt felderítsék. A történetet ugyan tizenévesen olvastam, de azt gondolom, hogy felnőtt fejjel is ugyanolyan élvezetes, fiatalabb korban. A könyv izgalmas cselekménye magával ragadja az olvasót, és akik szeretik a Robinson Crusoe-t, Berg Judit Rumini és az elsüllyedt világ című regényét, Piers Paul Read Életben maradtak című kötetét vagy más, olyan könyveket, ahol hasonló szituációkat kell át- és túlélniük a főszereplőknek, szerintem szeretni fogják Verne regényét is.

Újabb ifjúsági regény, egy régi pöttyös könyv Szinnyei Júlia Erdészháza, ami 1964-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál, egyik nagy kedvencem: kedves, csodálatos, megható történet, tele szeretettel. A Mecsek erdeiben húzódik meg az a kis erdészház, ahol Vadas Zsuzsanna – aki nem tűri, hogy becézzék! – szüleivel és nővérével él. Még csak tíz éves, de nem szereti, ha gyerekszámba veszik, és legfőbb vágya, hogy „hasznosan” éljen. Persze ez korántsem olyan könnyű dolog – csak az tudja, aki már próbálta –, hiszen a felnőtteknek gyakran homlokegyenest ellenkező elképzelésük van arról, hogy mi hasznos és mi nem.
Szinnyei Júlia kedves regénye az örökké tervezgető, nyughatatlan Zsuzsika – bocsánat: Zsuzsanna! – apró-cseprő baklövéseiről ad számot, s legnagyobb tervéről, amely végül is sikerül, és alkalmat ad hősünknek arra, hogy mint már annyiszor, most megint „újra kezdje” életét.

Használtan került hozzám ez a Pöttyös könyv – ahogyan a többi is –, de nem is baj, mert így legalább nem volt lelkifurdalásom kiskamaszként, hogy „rongyosra” olvastam. Bájos és megható ez a történet, és gyönyörű környezetben játszódik. A főszereplők családja igazi család – vitákkal, összeborulásokkal, barátokkal és gyerekszerelmekkel. Érdekes látni a változást, ahogyan Zsuzsanna érettebbé válik a regényben: kisgyerekből felelősségteljes ember lesz. Szeretem mindegyik szereplőt – vagy majdnem mindet.

Az utolsó ajánlásommal a kert, a kertészkedés kedvelőinek ajánlom az 1001 tennivaló a kertben című könyvet, ami Csaba Emese szerkesztésében még 1999-ben jelent meg a Reader's Digest Kiadónál. Habár az élet úgy hozta, hogy nem volt és nincsen kertem, még erkélyem se, mégis éveken át kapoztam fel újra és újra ezt a könyvet, mert regtege hasznos tudnivalóval gazdagodtam. Hihetetlen mennyiségű ismeretet rejt ez a kötet a növényekről, legyen az zöldség, gyümölcs, virág, fa vagy más növény, a növényápolásról, kertgondozásról, szóval mindenről, amire szükségünk lehet, ha motozni szeretnénk a növényekkel. A kiadás óta sok idő eltelt, mégis azt gondolom, hogy kiemelkedő és hasznos olvasmány lehet ez bárkinek. Nem mellesleg pedig fantasztikusan igényes a kötet megjelenése.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése