Kulturális Örökség Hétvégéje 2016-ban 1. rész

Munkahelyen, a KSH Könyvtár is kinyitja ezen a hétvégén a kapuit, és a Központi Statisztikai Hivatallal együtt várja az érdeklődőket - idén azonban nem jelentkeztem munkára-résztvevőnek, inkább szombaton ellátogattam a Magyar Nemzeti Múzeumba és a Petőfi Irodalmi Múzeumba. A Nemzeti Múzeumban három órát töltöttem, de mindent megnéztem, még az időszaki, 1956-tal foglalkozó kiállítást is megnéztem. Roppantul elfáradtam, főleg a jobb lábam merült ki nagyon, de hatalmas élmény volt! Egyetlen negatívum, amit említhetek - de ez sem a kiállítás kritikája -, hogy be akartam ülni a büfébe, de nem volt nálam készpénz. Mivel azonban a múzeum üzletében, és előtte az időszaki kiállításért a pénztárban is kártyával fizettem, eszembe sem jutott, hogy gond lehet. Fáradt voltam, kimerült, lelépcsőztem a büfébe, és kiderült, hogy nem lehet, csak készpénzért vásárolni. Nyilván a büfét nem a múzeum üzemelteti, hanem egy vállalkozó lehet, aki működteti, de jobb lett volna, ha kikötik, hogy itt is működjön a bankkártyás fizetés lehetősége.
Így még nagyjából 20 percnek el kellett telnie, amíg frissítőhöz jutottam.

Na, de ezek után :-) elmondom, mennyire remek volt a múzeum állandó kiállítása:

Először a régészeti kiállítást néztem meg az első emeleten (igen, ahol bemegyünk a múzeumba, az az első emelet), hasznos és izgalmas volt. Igaz, hogy a pattintott kődarabokkal sosem tudtam mit kezdeni, de ahogyan haladtam a termekben és "fejlődött az emberiség", egyre jobban értékeltem a kiállított darabokat. :-)

Érdekes volt látni az egyik teremben kialakított "sírokat is", de mivel eléggé sötét volt ott, és csak kevés fény volt, hiába fotóztam le, nincsen értelme itt megmutatni. Abszolt olyanok voltak, mintha éppen akkor tárták volna fel őket egy ásatáson.

Volt néhány meglehetősen nagy edény - talán a következő teremben -, hihetetlen mintázattal, nem gondoltam, hogy abban az időben (sajnos nem jegyeztem fel, melyik kor volt), ilyen színpompás mintákat voltak képesek alkotni. Le is fotóztam az egyik váza mintáját közelebbről, ránagyítva.

Az járt a fejemben, amíg a kiállítást jártam, mennyire izgalmas lehetett Agatha Christie és a férje, Max Mallowen élete Mezopotámiában amikor az írónő elkísérte férjét, és néhány idényt együtt töltöttek a terepen. Olvastam az Így éltünk Mezopotámiában című könyvet többször is, és felelevenedtek az ott olvasott sorok.
https://moly.hu/konyvek/agatha-christie-mallowan-igy-eltunk-mezopotamiaban
Ó, igen, itt is láttam leleteket bronzkori tell telepekről, ami azért is volt érdekes, mert a szolnoki Danjanich Múzeumban is vannak innen, ebből a korból, származó leletek.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bronzkor
Eljutottam azután a római korba is - itt azért már inkább "otthon" éreztem magam, hiszen a római kort inkább tanítják az iskolákban, mint az ezt megelőzőt, amennyire emlékeszem általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimra.

A szobor Victoriát ábrázolja, a győzelem istennőjét. Ahogyan a lovaskocsit, gy ezt a szobrot is muszáj volt lefotóznom.
Szeretem a római korról tanulni iskolásként, azt sajnálom, hogy tudáson nagyon megkopott, de a vonzalom megmaradt - talán ezért is szeretem Steven Saylor ókorban, játszódó történelmi-bűnügyi regényeit. Kedvelem Gordianust, a nyomozót, és családját. Szeretem, hogy Saylornál mindig gy érzem: alaposan utánanéz a háttérnek, nem dobálózik semmivel, értő és alapos ismerője az ókori Rómának. De ez nem véletlen, hiszen 1987-ben történelemből és ókortudományból szerzett diplomát a Texasi Egyetemen.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Steven_Saylor
A Gordianus főszereplésével játszódó Roma Sub Rosa-regények számos díjat elnyertek, így többek között a Lambda Irodalmi-díjat, az Amerikai Krimiírók Ellis Peters Történelmi Tőr-díját, a Történelmi Bűnügyi Regény Kedvelők Társaságának Hérodotosz-díját és a Krimiírók Nemzetközi Szövetségének Hammett-díját
2007-ben Róma című könyvének magyar premierje kapcsán hazánkba is ellátogatott: "Budapest fantasztikus, lenyűgöző város. Különösen élveztem a látogatásomat Aquincum római romjai között. Tóthné Láng Orsolya archeológus külön körbevezetett, és ez rettentően inspiráló volt. Akármennyit is tudok a római világról, még mindig van mit tanulnom" - adta hírül saját honlapján

 Egy másik stallumról ma már karcoltam a Molyon; ez egy másik teremből való.
https://moly.hu/karcok/773340
Izgalmas volt az Erdéllyel foglalkozó termekben is körbenézni. Számomra egyszerre tűnik a a három részre szakadt ország ezen része hihetetlenül fejlettnek és civilizáltnak, ugyanakkor babárnak is.
Fiatalon láttam az Özvegy és leánya című sorozatot, Kemény Zsigmond regénye alapján készült. Akkor éreztem a barbárságot, ami nagyon felzaklatott; azóta sem olvastam el a könyvet, bár folyamatosan eszembe jut, és vonz.

Ez egy, a 17. század közepéről való írószekrény. Amikor még huszonéves korom elején jártam, és otthon laktam, nagy álmom volt egy szekreter - igaz, az nem így néz ki, de nagyon vágytam egy intarziás, lakkozott szekreterre. Ki is néztem egyet... :-) Csodás darab volt, de azután máshogyan alakult. Ki tudja, hogyan jártam jobban.

A kis képen a vágtapolcai kastély könyvtárszobájának 18. század második feléből származó berendezése látható. Ahogyan a falon olvasható tábla írta:
A 18. századi főúri-főnemesi környezetben az udvar és a felvilágosodás eszméinek hatására egyre nagyobb szerepet töltött be az irodalom, a könyvkultúra és a zeneművészet. Az új igényeknek megfelelő barokk stílusban épület kastélyok jellegzetes tartozéka volt a reprezentatív módon kialakított könyvtárszoba. A könyvszekrényekben a korabeli díszkötéses könyvek, valamint a nemesi életforma kellékei: dísz- és használati tárgyak, magyarországi fajansz-manufaktúrákból származó edények és hangszerek.
Egy másik könyvtár a múzeumból, 1480 környékéről: https://moly.hu/karcok/773389

Ez talán kicsit tömény lett élménybeszámolónak - pedig még alig jutottam valahová: a 19-20. század még hátra van. :-)
De hagyok szusszanásnyi időt, és azt egy másik bejegyzésben mesélem el, mint ahogyan a Petőfi Irodalmi Múzeumot, és a Károlyi-kertben folytatott nagyon kellemes beszélgetésemet is.