2023 leggyomorforgatóbb olvasmányának is kikiálthatnám a Carmen Mola írói álnéven alkotó három író regényét, A legyek menyasszonyát, amit a General Press Kiadó adott ki idén. Mégis, ennek ellenére, imádtam a könyvet. Nem csoda, hogy spanyol a szerzőhármas. Olvasás közben szinte azonnal beugrott Marc Pastor regénye, a Barcelona árnyai, ami egy isteni könyv - még ha ez a jelző eléggé groteszkül is hat, ha valaki ismeri Pastor kötetét.
Sokat gondolok a történetre azóta, hogy befejeztem az olvasást, nehezen enged el. A legyek menyasszonya mindenképpen erős idegzetet és erős gyomrot kíván meg az olvasótól, és persze kitartást, hogy ne tegye le a nehezebben emészthető részeknél az olvasmányt. Nekem a borító tetszett meg először, amikor megláttam a könyvtárban; szerintem gyönyörű lett; aztán a fülszöveg ragadott magával, mert látszik, hogy nem egy egyszerű „szadistasorozatgyilkosos” történet lesz ez, hanem annál sokkal több, megrázóbb, megterhelőbb és lélekrombolóbb. Az események két szálon játszódnak, hiszen miközben Elena nyomoz a gyilkos után, küzd saját múltjával és démonaival, és az elején nem tartottam szimpatikusnak a nőt, habár tudtam, hogy valami óriási trauma az, amit átélt, és amitől már évek óta nem tud szabadulni. Erről a – mondjuk így – háttérszálról apránként tudunk meg dolgokat, csak lassan áll össze a kép, csepegtetve ismerjük meg Elena múltját, ami befolyásolta az életét az elmúlt nyolc évben. A szerzőtrió zseniálisan fűzi a cselekményeket, imádtam, ahogy írtak, imádtam a fordulatokat, ahogyan felfedik előttünk egyfelől a gyilkosságok hátterét, másfelől a nyomozónő életének rejtélyét.
Ahogy leírtam a kifejezést most „gyilkosságok háttere”, felkavarodott a gyomorom. Mert ez annyira borzalmas és annyira tragikus, és felkavaró. És olyan jó lenne, ha írhatnék róla részletesen, de nem akarok spoilerezni senkinek (olvassátok csak el ti is a történetet), csak magamban forrok itt belül, mert egyfelől rettentően sajnálom a gyilkost, másfelől ő egy gyilkos, egy többszörös gyilkos, egy beteg elme, csakhogy… És itt jön a csakhogy. Ha én azt éltem volna át, amit ő, nem tudom, belőlem mi lett volna. A fekete lapokat szinte félve olvastam, és habár a könyv végén felgyorsulnak az események, ami a gyilkosságokat és az elkövetőt illeti, szépen megkaptunk minden szükséges információt, hogy összeálljon a kép.
Ha belekezdesz a regénybe, készülj fel rá, hogy ahogy olvasod majd, egyszerre fog taszítani és vonzani. Egyidőben akarod majd letenni, és elhajítani, soha nem folytatva az olvasást, kitörölni elmédből az addig olvasottakat, illetve olvasni, olvasni, olvasni, mert habár taszít, nem bírod letenni. Én így jártam. Ültem a fotelben, és takarítani kellett volna, szomjas voltam, ott volt a macska, éhes lettem, felkavarta a gyomromat a történet, felzaklatott minden, ami ebben a könyvben van, mégis ültem és olvastam.
Az írói álnév mögött három férfi áll, akik csodálatos összhangban alkották meg ezt a történetet; s bár nem tudom, mi volt a módszerük, hogy ennyien írták, de egyáltalán nem volt sehol döcögős a stílus. Elene szemszögét is hitelesen és realisztikusan, megrázóan tárták az olvasó el, kiválóan bele tudtak helyezkedni a női lélekbe.
Annak ellenére, hogy megkedveltem a szereplőket, igazán kiemelkedő karakter nem volt közöttük. Jó, egyet nem bírtam, Zárate-t, a fiatal rendőrt, aki hipp-hopp bekerül a nyomozócsoportba. Nekem ő egy tahó semmirekellő volt, aki nem átall ravaszkodni azért, hogy benne lehessen a sűrűjében, hiszen máshogy nem tudna: átlagjárőr, átlagtehetséggel. Mondom ezt úgy is, hogy a könyv végén lesznek bizonyos drámai események.
Én ajánlom nektek a regényt, és remélem, gyorsan jön majd a folytatás is magyarul (is).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése