Egy újabb Beaton-krimi, de még milyen történet! Ez volt a sorozatban az első kötet, amin konkrétan szakadtam a röhögéstől egy ponton.
Szóval már a 35. oldalon fuldokolva röhögtem Agathán, a macska meg nézett, hogy "a gazdi valószínűleg bevehetett valamit, mert ilyet nem szokott csinálni". Ebben a történetben egy új férfi nyomozott Agatha oldalán, Paul (igaz, szerepe a sorozatban le is zárul a könyv végén - legalábbis eddig úgy nézem, de még hátra van jópár rész a sorozatból), és sajnáltam, hogy nem kapott több szerepet a férfi. Kapcsolata Agathával eléggé hullámzó, amit az alábbi párbeszédrészlet is bizonyít:
Csakhogy ez a történet nem csak móka és kacagás volt, hiszen a végén akár komoly tragédia is történhetett volna - szerencsére nem így alakult. A könyv végén a szokásos csavar, ahogy várható volt - de az is igaz, hogy én újra és újra meglepődöm, hiába számítok rá, annyira ügyesen keveri az írónő a lapokat. A könyv a megszokott szívonalon biztosítja a szórakozást az olvasónak, összességében mindegyik rész olyan, ami érdemes a polcon őrzésre, de az is igaz, hogy ha sokat olvasunk ebből a sorozatból, egy idő után - én legalábbis - össze tudjuk keverni az egyes történetszálakat.
Főhősünket most is szerettem, annyira esendő és emberi, kedvelem a karakterét. Alapvetően jólelkű és kedves ember, és hiába vannak bosszantó jellemvonásai is, ezen jót tudunk mosolyogni. Nem véletlenül kedveli őt annyira Mrs. Bloxby.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése