2016. október 25., kedd

Hogyan legyünk a budapesti János Kórház áldozatai?

Nos, egyszerű: hagyjuk, hogy egy esés után oda vigyen be a mentő. Hallottam már korábban is a János Kórházban uralkodó állapotokról, hittem is és nem is, hiszen minden ilyesminek van valóságalapja, de arra nem számítottam, ami "fogadott." De kezdjük az elején.

Egyhetes táppénz után úgy gondoltam, már fogok tudni dolgozni menni (előző heti esésem Szolnokon miatt), és ezért szombaton, október elsején, elmentem Budára, kicsit megmozgatni a lábam, rendben van-e, friss levegőn lenni, stb. Normafánál, Hűvösvölgyben vagy ilyen helyen voltam, és ott sétáltam egy barátommal és a tízéves kislányával. (Utólag visszagondolva hatalmas szerencse, hogy nem a 12 km-es teljesítménytúrára mentem el, amire korábban szerettem volna - bár elképzelhető, hogy akkor meg semmi bajom nem történt volna.)
Óriásit estem. Nem a sziklás részen, Nem a meredek részen. Hanem a sík terepen. Valószínűleg ott lankult a figyelmem, hiszen sík terepen mi történhet. Nos egy hatalmas esés, az történhet. Feküdtem hason a földön, éreztem, hogy az orrom darabokban, folyt a vér, és én csak ennyit tudtam hangosan mondani: Az orrom! Az orrom! Eltört az orrom!
Nagyon elgyengültem, valószínűleg egyrészt a sokktól, másrészt a vérveszteségtől, de a mentők nagyon kedvesek voltak. 200 méterre voltam a betonúttól, de nem tudtam kimenni, mert gyenge voltam, és szédültem is, és nagy nehezen bejöttek a kocsival, és bent a földúton tettek hordágyra, és be a kocsiba. Nem veszítettem el az eszméletemet egy percre sem, ahogy megérkeztek, azonnal mondtam nekik, hogy mindenképpen kell ct-t csináltatni, s hogy volt korábban két agyműtétem.
Gyula és Letti hazamentek busszal, és mondták, hogy szóljak, ahogy kiengednek, azonnal jönnek értem kocsival. Utólag mesélte Gyula, hogy eléggé megbámulta mindenki a buszon, ahogyan elöl-hátul véres pólóban utazott a kislányával. :-)
A kórházban az elején minden rendben volt, megvizsgáltak, volt ct is. Az kicsit furcsálltam, hogy miért azt a kezemet röntgenezik meg, ami nem fáj, mert nem arra estem, de azután elvittek ismét, és a fájósról is készítettek felvételt. A szemöldökömet összevarrták, megnézték a baj térdem, amire rázuhantam, és azt gondoltam, rendesen megvizsgáltak. Pár óra elteltével odajött a doki egy papírral, hogy hazamehetek. darabos orrtörés, de ezzel nem lehet mit csinálni, majd összeforr.
Nem hívtak fül-orr-gégészt, el se küldtek. Nem mondták, hogy agyrázkódásom van, és mit kell illetve nem szabad tennem otthon emiatt. Utólag abban is kételkedem, hogy neuológus nézte meg a ct felvételt, vagy a takarítónak mutatták meg.
A doki elment, és elkezdtem felöltözni, és eleredt az orrom vére. Az asszisztens mondta, hogy meg kellene mutatni gégésznek, de mondtam, hogy az orvos hazaküldött nélküle. Ettől függetlenül az asszisztens megkért, hogy várjam meg az orvost, és nézze meg az orromat. Vártam egy órát nagyjából, közben megjöttek Gyuláék is. Visszajött ugyanaz az orvos, aki hazaküldött, meglátott, már nem vérzett az orrom, erre azt mondta: Magának nem is vérzik az orra, menjen haza.

Hétfőn mentem a körzeti orvoshoz, képzelheti mindenki, milyen szemeket meresztett: rosszabb állapotban voltam, mint egy héttel korábban. Táppénz. Ő közölte velem, hogy agyrázkódásom van: sem számítógép, sem könyv, sem tévé, nehogy visszatérő, krónikus fejfájásom legyen.
Ezért kezdtem el hangoskönyveket hallgatni pár nap múlva, mert őrjítő volt, hogy nem csinálgattam semmit.
Október 10-én mentem a kerületi szakrendelőbe varratszedésre, és mondtam az orvosnak, hogy nekem valami nem stimmel az orrommal, mert nem volt ilyen: akkorra már lelappadt kicsit a duzzanat, és nemcsak láttam, de meg is tudtam fogni, és éreztem, hogy valami nem stimmel. Felküldött a gégészetre, ahol az orvos gy nézett rám, mintha valami iszonyat kontármunkát látna. Azt mondta, ezt akkor, elsején azonnal meg kellett volna műteni a János Kórházban, és nem is érti, miért engedtek engem haza. Beutalót írt a MÁV Kórházba, ahova azonnal el is mentem, és másnap reggel a bőröndömmel már jelentkeztem is a gégészeti osztályon felvételre, délben pedig operáltak. Jó kis óka volt...
Gyűlöltem azokat a napokat. tamponok az orrlukaimban, csak a számon kaptam levegőt, és hiába ittam,  a száj folyamatosan száraz volt, mert ház azon keresztül vettem a levegőt. Szerencsére a nővérek és az orvos is kedves volt, a szobatársak is normálisak, és vittem magammal hangoskönyveket is, hogy eltereljem a figyelmemet. Így hallgattam meg bent Háy János novellás-kötetét, a Házasságon innen és túl-t, és egy Hrabal-regényt, a Foghíjak-at. Szombaton engedtek volna haza, de akkor derült ki, hogy tévedésben éltem: nem 2+1, hanem 3+2 tampon volt az orromban, és ahogyan a bal oldalról kivették a három beszáradt tampont, annyira fájt, hogy majdnem elájultam, ezért bent tartottak még egy napot. Eredetileg az orrsövényemet is rendbe rakták volna, de műtét közben máshogy döntöttek, de így is szerencsém volt: Mivel epilepsziás vagyok, mondtam az orvosnak előtte, hogy szeretném, ha mindenképpen altatásban csinálnák, de mondta, hogy mivel nem friss a törés, ezért mindenképpen altatásban végzik el. Ez megnyugtatott. Nem lett volna szerencsés, ha látom, mit csinálnak, és a félelemtől rosszul leszek az asztalon. Még egy kisroham hagyján, de egy nagy... Bár tompa állapotban még egy kicsit sem tudtam volna kontrollálni szerintem.
Na, de hazaértem. Sajnos az esés után a szemem rosszabb lett. Voltam a kórházban a szemészeten is, de azt mondták, semmi baja. Akkor viszont mondja meg nekem valaki, hogy mitől látok homályosan? Szemüveg nélkül kb. két perc alatt rosszul látok, szemüveggel is gyorsan elfáradok.
Október 23-án voltam a MÁV Kórházban kontrollon, már le lehetne venni a gipszet az orromról (merthogy végül ezt raktak fel r a biztonság kedvéért, hogy gy forrjon, ahogyan kell), de a biztonság kedvéért még hordom egy ideig, ne legyen gond. Magamat is megnyugtatom ezzel. Az orvos mondta, hogy érdemes lenne az orrsövény ferdülését is megműteni, és akkor az alapból ferde orromat is megcsinálnák, de azt válaszoltam: még eléggé élénken él bennem az a tamponkitépés, de mindenképpen jövök majd, ha kicsit tompult bennem a dolog - meg hát októberben végig táppénzen vagyok, el lehet képzelni, mennyi lesz a fizetésem.
Most a feladat: elmegyek a kerületi neurológushoz, de szerintem ő sem fog tudni mit mondani, pedig nekem tudnom kell a választ. Amit észrevettem, hogy lámpafénynél sokkal gyorsabban romlik a szemem, amíg azonban - mint most is, nappali világosságnál írok, és nincsen felkapcsolva a lámpa, illetve nem a mobilt nyomkodom - még mindig látok, habár már egy ideje írom ezt a post-ot.

Nos, ez a történetem. Ja, és ami "vicces": amíg bent voltam a kórházban, a társalgóból egy este behallatszott az RTL Klub egyik riportja, amiben a János Kórház félrekezelt betegei mondták el tapasztalataikat. Akár én is jelentkezhetnék egy következő riporthoz...

Most képzeljétek el! Ha ÉN nem megyek el a fül-orr-gégészetre, mert gyanúsan néz ki az orrom, akkor összeforr úgy, ahogyan, és lehet, hogy levegőt sem tudok venni rajta.

u.i. még egy észlelésem is volt bent a kórházban, a kórteremből sem kellett kilépnem, ezt idehaza fel is vittem a Molyra. :-) https://moly.hu/eszlelesek/40686

2 megjegyzés:

  1. Mi is körzetesek vagyunk... átérzem.

    VálaszTörlés
  2. :-( Sajnálom. Az még rosszabb, mintha az embert egy baleset miatt beviszik. :-(

    VálaszTörlés