Meitner Tamás: Élhettek volna. Gina. Jarka

 Egy volt munkahelyem kapcsán ismertem meg Meitner Tamást, és amikor megtudtam, hogy két regénye is megjelent, nagyon kíváncsi lettem, mit és hogyan írt. Mind a két, a szerzőnek eddig megjelent történet a Fekete Sas Kiadó gondozásában látott napvilágot, és először a 2017-es megjelenésű Élhettek volna című könyvre esett a választásom.

A könyvben két történetet kap az olvasó, Gina, majd Jarka történetét ismerhetjük meg. Más társadalmi rétegbe tartoznak, más életpályát futottak be, mégis rengeteg a közös vonás ahogyan a történet vége is hasonló. Jó volt benne lenni a történetekben, még úgy is, hogy a két asszony sorsa messze nem vidám, de Meitner nem rugaszkodik el a valóságtól, valós élethelyzeteket, valós konfliktusokat, valós drámákat ábrázol, így az olvasó bele tud helyezkedni a kisregények történetébe.

Gina szegény sorba született, már gyerekként cselédnek adták, bár a kislány büszke volt, hogy már ő is pénzt kereshet. A család, akiknél dolgozott, hamar észrevette, mennyire okos, értelmes, így a gyógyszerészhez került alkalmazásba, a kis asszisztense lett. Jó helye volt, megbecsülték, elismerték a tudását, a tanulni vágyását. Egyszer a gyógyszerész helyett ment Budapestre, és a főváros elszédítette a fiatal, falun élő lányt. Nem sokkal később a falu fiatal jegyzője állást kapott Budapesten, a minisztériumban, és költözködés előtt állt fiatal feleségével. Gina velük tartott a cselédjükként. A fővárosi bérházban ismerkedik meg az ügyvédék cselédjével, Rózával, akivel eljárt a kimenőin sétálni, kávéházba, szórakozni. Gina szerette az életét, kielégítette, hogy gondoskodhat a munkaadóiról. András egy viszony gyümölcse volt, aki jobban szeretett szórakozni, inni és nőzni, mint dolgozni. Amikor megismerkedett Ginával, a lány élete megváltozott...

Nagyon megszerettem Ginát. Kedves volt, törődő, figyelmes és dolgos. Számára a munka sosem szégyen volt, hanem öröm. Teljes életet élt cselédként, ez az életforma boldoggá tette a fiatal - majd egyre idősebb - nőt. Fordulatos és kalandos élete során sok mindenen keresztülment, ahogy emberek sorsán ment végig a második világháború is ebben az időben, de Gina szerencsésen túlélte a világégést.

Végtelenül szomorú volt a történet vége. Élete végéig cselédként dolgozott, míg kórházba nem került, és ott nem látogatta meg az az ember, akit - munkaadói fiát - voltaképpen ő nevelt fel.

A másik történet főszereplője a restaurátor Jarka, akinek sorsa teljesen más pályán és más korszakban mozgott, mint Gináé. Falun született ő is, az anyja örökké elégedetlen volt mindennel, Jarkával is, a férjével is, aki türelemmel tűrte a feleségét. A férfi mindent megtett értük, akkor is, amikor megszületett a második gyerek. Csakhogy jött 1956, és ezután az apának el kellett mennie a városba dolgozni, nem volt számára lehetőség falun. A bántalmazó anyja mellől aztán a fővárosba került gimnáziumba, kollégista lett, ritkán járt haza, végül továbbtanult, restaurátor lett belőle.

A két asszony sorsában sok azonosság van: leánygyermeket szültek, rossz házasságban éltek, azonban amíg Gina igyekezett és tudott is boldog lenni minden megpróbáltatás ellenére, Jarka nem. S amíg Gina nem váltogatta a férfiakat, Jarkának sok kapcsolata volt. Furcsa módon utolsó párkapcsolatában a férfi nagyon szerette őt, igaz, a munka miatti távollétek is hozzájárultak hosszú kapcsolatukhoz. A második történet főszereplője már kevésbé tudott közel kerülni hozzám, de értette és megértettem őt, csak szeretni volt nehéz.

Hogy törvényszerű volt e a két asszony életének idő előtti kihunyása? Gina nagy valószínűséggel valamilyen agyi tromózist kaphatott (ki tudja), csak annyi biztos, hogy a fejét műtötték meg, míg Jarka halálát az összeomló faszerkeszet okozta, amin állt restaurálás közben. De hogy van e valamilyen Sors, Isten, aki irányította a dolgokat, nem tudjuk. Hogy vajon Gina meggyógyul e, ha a szeretett és felnevelt fiú bemegy a kórházba, nem tudjuk meg. Ahogyan azt sem, mennyire hatott ki jarka sorsa a nő halálára.

Spoileres értékelést ritkén írok, ennél a könyvnél azonban nagyon nehéz nem belemenni a részletekbe, habár sok mindenről nem írtam, így a két asszony élete fordulatainak megismerését az olvasóra bízom, ha felkeltettem az érdeklődést, és elolvassa a kötetet. Számomra nagyon jó élmény volt, és azon könyvek között fogom a kötetet számon tartani, amit még biztosan újraolvasok valamikor.

Nagyon köszönöm a fekete Sas Kiadónak, hogy recenziós példányként elolvashattam a regényt, és kíváncsian várom már, hogy a polcomon lévő másik Meitner-kötetet is a kezembe vehessem.

A könyvet a Fekete Sas Kiadó honlapján érdemes keresni és megvásárolni, ahol a kiadó többi kötetét is megtalálják az érdeklődők.

Pölöskei Ferenc: A rejtélyes Tisza-gyilkosság

A rejtélyes Tisza-gyilkosság 1988-ban jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában, a Labirintus sorozat részeként, nekem pedig a harmadik olvasásom volt a sorozat részei közül. Az elsőről már olvashattatok a blogon, a Benda Kálmán tollából az Erdély végzetes asszonya volt, amit nagyon szerettem, és teljesen belelkesített a sorozat többi része iránt. Annyira, hogy le is ültem a laptopom elé, és megrendeltem a sorozat tíz másik részét az antikvarium.hu oldaláról. Ebben a rendelésben volt benne Pölöskei Ferenc könyve is.

A Héttorony foglya után - amely mélypontot jelentett eddigi Labirintus-olvasásomban (de erről majd egy későbbi bejegyzésben írok) - felüdülés volt ismét egy ennyire olvasmányos, izgalmas, nagyon emberi történetbe belefeledkeznem. Szeretem a 20. századot, és szeretem a 19-20. század fordulóját, a 20. század első felét. Olyan korszak ez, amiről bármikor szívesen olvasok bármilyen műfajban. Tisza Istvánról eddig minimális ismeretem volt, és nagyon vártam, hogy megismerhessem őt mint embert és mint államférfit egyaránt.

Sok szempontból volt izgalmas ez a kötet, de van két személyes indítékom is. Az egyik, hogy ennek a könyvnek az olvasása előtt fejeztem be Tóth Zita Múltba csöppent rézvitéz című kötetét, a részvitéz-sorozat harmadik részét, amelyben a kis rézvitéz egy időutazásnak köszönhetően visszarepül a Milleniumi Ünnepségek előtti időszakba, amikor még éppen épül az ország háza, a másik epizód pedig Somogyi Éva Ferenc József című kötetének olvasásához kapcsolódik, amelyben már olvastam Ferenc Ferdinánd Belvedere-köréről, és ez most itt visszaköszönt.

1896-ban került sor a honfoglalás ezredeik évfordulójának megünneplésére. A milleniumi ünnepségek fényei azonban még inkább láthatóbbá tették a dualista rendszer kínzó gondjait. Mert éppen a századfordulón lobbantak magasra azok a lángok, amelyek végül is felperzselték az 1875 óta kormányzó Szabadelvű Párt korábban biztonságosnak vélt épületét. (20. oldal, A viharos századfordulón) 

A trónörökös ekkortájt alakította ki a Belvedere-kört, és kihasználva a dualizmus válságjelenségeit, elérkezettnek látta az időt az aktívabb cselekvésre. Az uralkodó ellenben a centralizmus erősítésére törekedett, és 1903 és 1906 között bizonyult a legtevékenyebbnek. (29. oldal , A viharos századfordulón)

Tisza István olvasás közben végig birizgálta a fantáziámat és a gondolataimat, mert egy roppant intelligens, művelt, okos, a hazájáért tenni kész férfi volt, aki határozott elképzelésekkel rendelkezett a világról és arról, merre kellene haladnia Magyarországnak és a Monarchiának, ugyanakkor ez a határozott elképzelés volt az, ami meggátolta abban, hogy nyitott szellemmel gondolja át és értékelje a huszadik század elején megjelenő változás szelét, folyamatait.

Eközben a nemzetközi politikai viszonyokban lényeges változások következtek be. Növekedett a háborús feszültség. Már Bosznia-Hercegovina 1908. évi annektálása felgyorsította a nemzetközi diplomáciai élet eseményeit, elsősorban a Balkán-félsziget régtól lappangó nemzeti feszültségeit vetette felszínre. De előtörtek a nagyhatalmi érdekellentétek, mégpedig nemcsak az egymással szembekerülő nagyhatalmi csoportosulások, az antant és a központi hatalmak között, hanem az egyes hatalmi blokkokban részt vevők eltérő felfogásai is kiütköztek. (52. oldal, A háborús felkészülés szolgálatában)

 Pölöskei Ferenc az 57. oldalon is megerősíti, hogy Tisza István későn, a nagy háború előestéjén ismerte csak fel a dualizmus közjogi és társadalmi rendszerével szembeforduló nemzetiségi irányzatok horderejét is. Látta, hogy az egyoldalú jogfosztó intézkedések inkább olajat öntenek a tűzre, tovább erősítik azokat, s előbb-utóbb anyaországaik politikájához sodorja őket. Ezért tartotta fontosnak számukra az engedményeket is.

Tisza antidemokratikus poltikát folytatott, ez mind a bel-, mind a Monarchiával szembeni poltiikájában megmutatozott, ahogyan a választójogot vagy éppen a nemzetiségek jogait kezelte, de tetten érhető a dualizmushoz való ragaszkodásában is. A trializmusra sem hajlott, hogy a Balkáni népeket egyenrangú feleknek fogadja el. A világháború vége felé belépett a hadseregbe, ezredesi rangban bejárta a Balkán államait, hogy jó kapcsolatot alakítson ki velük - ez azonban alapvető jelleme miatt meghíusult.

Az is érdekes volt számomra, hogy az első világháború kitörése előtt nem támogatta a háborút, majd egy uralkodónál tett látogatás után megváltoztatta véleményét. Mivel nincsenek dokumentumok ennek a látogatásnak a tartalmáról, nem tudjuk, mi hangzott el közöttük, Tisza sem beszélt erről politikustársainak, de senki másnak sem.

Nem vagyok jártam a történelemtudományban, így laikusként olvastam a könyvet, olvasás közben azonban olyan érzésem volt, hogy Tisza István valójában csak bűnbak volt a tömegeknek, akik végigszenvedték a háború borzalmait, elveszítették szeretteiket, otthonaikat, éheztek és betegségek tizedelték őket. Valakit hibáztatni kellett, azonban úgy érzem, hogy a nagy háború elkerülhetetlen volt - ha nem akkor, hát néhány évvel később tört volna ki. A politikai helyzet nem kedvezett a békének és a békés egymás mellett élésnek, a nemzetiségek toleranciájának. De nemcsak a nemzetiségi kérdés volt robbanásponton, mivel a 20. század elejének társadalmi-poltikai változásai,  a munkásmozgalmak megjelenése sem segített ebben. Azonban - mindezek ellenére - azt gondolom, hogy ha Tisza István kevésbé lett volna hajthatatlan, és képes lett volna nemcsak végiggondolni, de meg is fogadni mások véleményét-tanácsait, és enyhíteni politikáján, nem lelte volna halálát egy gyilkos golyó által időnek előtte.

Utolsó képviselőházi beszédére 1918. október 22-én került sor. Mit sem érzékelve a rohanó időből, az uralkodó alkotmányos fejedelmi jogainak védelméről beszélt. Mindez Deák hagyatékaként a kiegyezés lényegéből fakadt. (86. oldal, "Ezt a háborút elvesztettük")

Pölöskei Ferenc könyve roppant izgalmasan és olvasmányosan mutatja de a magyar történelem egy roppant fordulatos, mozgalmas időszakát, hogy képet kaphassunk az akkori évek eseményeiről. A Labirintus sorozat innár második része okozott nekem kellemes kikapcsolódást és hasznos időtöltést. Bízom benne, hogy sokan kezükbe veszik a jövőben is ezt a sorozatot, az egyes köteteket.

Szuhai Barbara: Mesélő házak

Mindig hatalmas öröm számomra a Fekete Sas Kiadó - vagy éppen más kiadók - helytörténeti köteteit olvasni, így voltam akkor is, amikor végre belekezdhettem Szuhai Barbara kötetébe, a Mesélő házakba. Igaz ugyan, hogy eredeti terveim szerint a városban sétálva, a házakat felkeresve olvastam volna el a kötetet, ez másképpen alakult, de erről a tervemről azért még nem teszek le, ha jobb lesz íz idő.

A Fekete Sas Kiadónál 2022-ben megjelent könyv a szerző blogjának anyagát tartalmazza, és ugyan én eddig nem ismertem a blogot, és még nem is kerestem fel eddig az oldalt, úgy tudom, hogy ott bővebb fényképanyagot talál az érdeklődő olvasó, és a bejegyzések kereszthivatkozásokat is tartalmaznak. Nos, én megrögzött könyves vagyok, így számomra tökéletes volt a papírváltozat, annál is inkább, mert utazásaimhoz is imádom-imádtam magammal cipelni az útikönyvet, és séta közben olvasni az adott épületre vonatkozó tudnivalókat, nem pedig a mobilomat nyomkodva, egy kis képernyőn böngészni a tudnivalókat. Nyilván ennek is, annak is van előnye és hátránya, ezt mindenki maga dönti el, mit preferál.

Nagyon szerettem, ahogy felsorakoznak kedvenc kerületeim, az első, a második és a tizenkettedik kerület és a tizenegyedik, amit az utóbbi időben kezdek megkedvelni. De sétálhattam az ötödik és a hetedik kerületben is - előbbiben jelenlegi munkahelyem található, utóbbiban anyai nagymamám élt a Blaha Lujza térnél, a Rákóczi út egyik házában, szemben a Corvin Áruházzal. Nagyon sokat sétáltunk mamával a környéken sok évtizede (na, jó, annyira azért nem sok, olyan öreg nem vagyok; de régen), és a Klauzál téri játszótérhez kötődik az emlékem, amikor kirepültem a hintából és az hátulról fejbevágott. Ez is egy érdekes emlék, mivel ennek "köszönhetem" a kb. tizenöt évvel későbbi agyműtétemet. Mi minden kapcsolódhat egy kerülethez!

Megtaláljuk azonban a kötetben még a hatodik, a nyolcadik, a kilencedik és a tizennegyedik kerület házait. S ez utóbbi kerülethez is van személyes kötődésem, így számomra sok-sok szempontból volt élmény az olvasás.

Imádtam az információkat, amiket Szuhai Barbara megosztott velünk, olvasókkal, óriási háttérmunka lehetett mindezt kinyomozni, utánaolvasni. Azt sajnáltam, hogy néhány kerület aránytalanul kevés épülettel szerepelt a kötetben, jó lett volna még több házról még többet megtudni, de ez is csak sarkallja az embert, hogy önmaga is nézzen utána környezete épületeinek történetének, akár a a kerületi helytörténeti gyűjteményekben is, majd pedig ezzel a tudással felvértezve látogassa meg ismét a házakat.

Arra is jó volt számomra a könyv, hogy egy olyan épület, jelesül a hattyú-hát, közelebb kerüljön hozzám, amit eleddig nem kedveltem. De helyet kapott az oldalakon fekete István egykori otthona is a Meredek utcában, így az írót kedvelő olvasók is érdeklődve lapozhatják a kötetet. A Kelenhegyi út 12-14 pedig visszaköszönt nekem, hiszen a Gellért-hegy című kötetben - amit szintén a Fekete Sas Kiadó adott ki - is olvashattam az épületről.

A Bartól Béla út 36-38. szám alatt található az ún. hadik-ház, aminek földszintjén a Hadik Kávéház is található, a kötetben a fejezet a Csontváry háza címet viseli. Voltak itt híres festők műtermei is a felső szinten, és itt lakik egy ismerősöm is az egyik emeleten. Mindez a fenti válogatás csupán töredéke a kötetben található épületeknek. Mindegyik ház varázslatos, és mindegyik ház mesél - Szuhai Barbara tolmácsolásában.

Ajánlom a könyvet, tényleg, mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik környezete építészete, kultúr- és társadalomtörténete iránt. nagyszerű kikapcsolódás volt a könyv a számomra. Nagyon köszönöm a Fekete Sas Kiadónak, hogy recenziós példányként elolvashattam a könyvet, és nekem is mesélhettek a házak. Akinek az érdeklődését sikerült felkeltenem, ajánlom a kiadó honlapját, ahol nemcsak a Mesélő házakat, hanem a kiadó többi könyvét is megvásárolhatja.