Kosztolányi Dezső: Mindent bevallhatok

1907-ben jelent meg Kosztolányi Dezső első verseskötete, a Négy fal között – elismerő volt a fogadtatása, egyedül Ady bírálta. Recenziójának lényege, hogy Kosztolányi irodalmi író, nem életdokumentumokat írt, hanem irodalmi témákat versel meg. Szász Károlyéhoz hasonlította költészetét. Kosztolányi a későbbiekben kilenc cikket írt Adyról. Az utolsó a legnagyobb horderejű. 1929-ben A Toll körkérdést intézett az írókhoz: mit jelent számukra Ady öröksége. Kosztolányi válasza: Írástudatlanok árulása – különvélemény.
1936. november 3-án halt meg gócos tüdőgyulladásban, Budapesten, a Szent János Kórházban. Decemberben a Nyugat különszámmal adózott emlékének, amelyben Babits rehabilitálta fiatalkori barátját, művésztársát. Szenvedéseiről részletesen Ascher Oszkár tudósított nemcsak a Nyugatban, hanem Az Est hasábjain is.

Kosztolányi Dezső Mindent bevallhatok című kötete a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg 2018-ban, és nemcsak azért örülök, hogy elolvashattam, mert sokszor elgondolkodtam, és sokszor szórakoztam is olvasás közben, hanem azért is, mert sokat változtatott a bennem élő Kosztolányi-képen, hozzáadott, kiegészítette, színesítette azt és amióta befejeztem a könyvet, teljesen más szemmel nézem írásait is. Nem volt kedvencem a szerző, a szövegei sem álltak közel hozzám, az Édes Annából csak nagyjából fél oldal volt, amit szerettem, a Pacsirta idegesített, de a filmadaptációk sem tudták hozzám közel hozni a regényeket. Most már biztos, hogy amikor újraolvasom a könyveit, vagy éppen olvasom azokat, amiket eddig még nem vettem a kezembe, teljesen másképpen fogok azokra tekinteni – hála a Jaffa Kiadónak.

A könyv alapvetően három részre osztható: a 94. oldalig Kosztolányi saját írásai kaptak helyet téma szerint csoportosítva, ezzel akár segítve is a ráhangolódást az olvasásra, majd interjúk következnek, végül pedig visszaemlékezéseket olvashatunk Kosztolányiról.
Imádtam a humort, ami sokszor átjárja a szerző írásait, nyugodtan mondhatom, tele lett post it-tel a könyv, amiket – ebben biztos vagyok – újra és újra el fogok olvasni, és később is fel fogok tudni használni. De nemcsak humor van ezekben a szövegekben, hanem rengeteg bölcsesség, komoly gondolat is, amit szintén ízlelget az ember, egy-egy mondat felett elgondolkodva.
Nekem azt mutatta meg ez a válogatás, Kosztolányi mennyire szerette az életet: szerette a barátait, a családját, a hivatását; mindent, ami körülvette. Része volt a világnak, ami vele volt szerves egész. Küzdő és optimista alkat bontakozott ki a szemem előtt, amikor olvastam a könyvet, és dühös vagyok, amiért oly fiatalon kellett elmennie.

Kosztolányi Dezső: Van bennünk Othello. A féltékenységről

A féltékenység idegbetegség. Erre vonatkozó megfigyeléseimet és észrevételeimet a következőkben összegezhetem: a férj, ki rajtakapja a feleségét egy barátjával és ordít, nem féltékeny, hanem minden részvétünkre érdemes, kárvallott, egészséges ember. A férj, aki nem kapja rajta a feleségét egy barátjával, és mégis ordít, féltékeny, tehát idegbeteg. Viszont az a férj, aki rajtakapja a feleségét egy vagy több barátjával, és mégsem ordít, nem féltékeny, tehát szintén idegbeteg.

Színházi Élet, 1929. november 3-9.

Mi a kedvenc napja?

Legkedvesebb napom a karácsonyeste. Ezen a napon felelevenedik az elmúlt gyermekkor, és a lassan kilobbanó apró viaszgyertyák illata tömjénes tisztasággal töltik be a szoba levegőjét. Ugyanezen a napon ünnepeljük fiam neve napját is.

Tolnai Világlapja, 1929. oltóber 30.

Nagyon köszönöm a Jaffa Kiadónak, hogy recenziós példányt biztosított és így elolvashattam a könyvet. Hatalmas élmény volt, ami sokáog velem marad.