Michael Buckley: A mesedetektívek (Grimm nővérek)

Az újraolvasás sokszor veszélyes, főleg, ha egy olyan könyvet vesz a kezébe ismét az ember, amit nagyon szeretett első alkalommal. Fennáll ugyanis a veszély, hogy már nem fog annyira tetszeni, már nem lesz olyan jó élmény, mint először. Persze ennek az ellenkezője is elképzelhető - én már futottam bele mindkét esetbe életem során. Csakhogy A mesedetektíveket, ami 2024-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál, mindenképpen szerettem volna ismét a kezembe venni, mielőtt írok róla.

Ez a gyerekeknek, kiskamaszoknak szóló regény - egy sorozat első része - fantasy műfajba tartozik, ami műfaj (a sci-fi-vel együtt) számomra eléggé ambivalens: tartok tőlük, óvatosan közelítek ezek felé a könyvek felé - annak ellenére, hogy eddig szerencsém volt és nem futottam bele nekem nagyon nem tetsző művekbe. Kicsit hosszú a felvezetés, de el kellett mondanom, miért olvastam el másodszorra is: érdekelt, hogy az első pozitív élmény véletlen csupán vagy valóban ennyire jó a történet.

Nos, ennyire jó.

 

Mindannak ellenére imádtam a történetet, hogy a különböző mesefeldolgozások, amik manapság nagyon divatosak, nem állnak közel hozzám, viszont itt a szerző remekül illesztette be a mesék szereplőit a regénybe, és olyan szereplők voltak ezek, akiket én is ismerhettem, hiszen a Grimm-testvérek meséi inspirálták, nem pedig (számomra) ismeretlen Disney-figurák.

A tizenegy éves Sabrina és a hétéves daphne tetsvérek, akik elveszítették a szüleiket, és bekerültek egy árvaházba, ahol több mint egy évet töltöttek, folyamatosan nevelőszülőtől nevelőszülőig rakták őket, és sosem kerültek olyan családba, ahol szeretet és törődés vette volna őket körbe. Hirtelen azonban felbukkan a nagymamájuk, akiről eddig azt hitték, hogy még a születésük előtt meghalt, így nem is nagyon akarja Sabrina elhinni, hogy az idős hölgy nem csaló, hanem vér szerinti rokonuk. A New York állam-beli New Overlands-be kerülnek, ahol Relda Grimm él a segítőjével, a szikár Wolfgang-gal és kutyájával, Elvis-szel.

A két kislány megtudja, hogy a nevezetes Grimm.testvérek leszármazottjai, majd másnap kiderül, hogy elszabadult egy óriás...

A város - szinte - minden lakója korábban mesehős volt, akik többszáz évvel korábban menekültek el Európából, és kezdtek új életet Amerikában és létrehozták New Overlands városát. S hogy melyik lakó melyik mesehős lehet? Nem árulom el az olvasónak, legyen meglepetés, de az biztos, hogy másodszorra is imádtam a történetet. Fordulatos és izgalmas volt, a szereplőket - még a negatív karaktereket is - lehetett kedvelni. Ahogy zajlanak az események, a két lányhoz két fiú is csapódik, s már csak ezért is remek volt ismét elolvasni a regényt, mert a történet fő vonalát már ismertem, jobban tudtam figyelnia  részletekre, és így sokkal hamarabb a helyére kerültek a dolgok.

A könyv tele lett post it-ekkel, amik nemcsak az izgalmas, de a humoros, kedve jeleneteket is megörökítették - ki sem fogom venni őket a lapok közül.

- Maguk hárman nyomozók? - Mr. Applebee Grimm néniről gyanakodva a gyerekekre pillantott.

- Igen - felelte Grimm néni, és Daphne csak úgy ragyogott a büszkeségtől.

- - Azt hiszem, bűncselekmény történt - mondta Mr. Applebee.

- Valóban?

- Le kéne tartóztatni, aki ma reggel felöltöztette az unokáit.

 Egy másik remek idézet, hogy kedvet kapjatok a kötethez:

 - Hagyjátok békén a magymamámat! - követelte Daphne. Mielőtt sabrina megállíthatta volna, a kislány odarohant, és sípcsonton rúgta a köpcöst. Az felkiáltott és a lábához kapott. Ekkor Grimm néni fejbe vágta súlyos, könyvekkel teli táskájával, és a köpcös nyögve a földre rogyott. Látva, hogy a főnökükkel milyen könnyen elbánt a kislány meg egy öreg néni, a két másik bandita nevetni kezdett.

- Ti meg mit röhögtök? - förmedt rájuk a bandavezér, miközben föltápászkodott.

- Bocs, Tomy - mentegetőzött az egyik gengszter.

- Megőrültél?! - ordított rá Tony.

- Most mér'? - csodálkozott az.

- Elárultad nekik a nevemet. Megegyeztünk, hogy titokban tartjuk a kilétünket.

A gengszeter vállat vont.

- Bocs, Tony, nem gondolkoztam.

- Steve, már megint kimondtad! - emlékeztette a másik gengszter.

- Fogd be, Bobby!

- Mind a ketten fogjátok be! - kiabálta Tony. - Jó, hogy nem adjátok meg nekik a címünket és a telefonszámunkat is, idióták! 

 Ugye, megmondtam, mennyire élvezetes a regény? Michael Buckley Grimm nővérek sorozaténak első rész igazi, feledhetetlen, szórakoztató és izgalmas olvasmány a fiatalabbaknak, de engem is teljesen elvarázsolt és beszippantott, pedig régen voltak már gyerek. Ami pedig a folytatást illeti, bízom benne, hogy nagyon hamar jönni fog, mert ha nem, muszáj lesz megint újraolvasnom a kötetet, hogy újra benne lehessek New Overlands városában.

Kíváncsiságból megnéztem az eredeti, külföldi borítókat is, és bevallom, nekem a magyar borítóválasztás nagyon tetszik. Az eredeti borítók némelyike túl sötét és ijesztő, míg a magyar kiadáshoz választott borító is megmutatja ugyan az óriást, azonban sokkal kedvesebb a rajzolás.

 Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak egyfelől, hogy elhozta Magyarországra a lányok és a nagymamájuk történetét, másfelől pedig azt, hogy recenziós példányt kaphattam a regényből, és megmutathattam és alánlhattam másoknak is.

 Akiknek az érdeklődését felkeltettem a regény iránt, keresse fel a kiadó honlapját, sok más kötettel együtt ezt a történetet is megtalálja.

Alastair Chisholm: Ellir és Útkereső (Sárkány Akadémia 3.)

A Sárkány Akadémia harmadik része Ellir és Útkereső története, 2024-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál, és az Akadémia egy újabb tanulójának Ellirnek a kalandjait ismerhetjük meg benne. S hogy milyen fiú Ellir? Nagyon kedves és él-hal a térképekért. Bárhol jár, mindent feltérképez a jegyzetfüzetébe; az események, a helyszínek számára csak térképen léteznek, nem tud mit kezdeni az őt körülvevő valósággal. Neki egy fa nem illatok és színek, nem a falevelek susogása és a lomb adta hűs árnyék, hanem egy helyszín, ami egy pontot jelöl egy térképen.

A fiúnak minden vágya, hogy újra induljon a Csalkert Fesztiválon, ahol három labirintusból kell kijutni a gyerekeknek, s az első díj egy kupa! Kiara és Konnor is elindul a versenyen, így külön-külön, de mégis - lélekben - egymást támogatva vágnak neki a kalandnak, még akkor is, ha mindhármukat a győzelem fűti.

A versenyen azonban feltűnik neki egy egyik versenyző, egy csuklyás lány, aki különös láncot visel a nyakában. A labirintusok egyre nehezebbek, és hiába indult valaki a korábbi években, a palota kertészei minden évben átrendezik ezeket, így az évről évre indulók sem találkoznak ugyanazzal az elrendezéssel. Míg a Zöld labirintusban minden rendben zajlik, addig a második kihívás okoz meglepetést Ellirnek, aminek okozója a titokzatos, csuklyás lány, s mint kiderül, a nyakában lévő láncon egy furcsa medált őriz, melynek a közepén egy szem található.

Talán emlékeznek még azok, akik olvasták a sorozat második részét, hogy Kiara történetében is szerepet kap egy láncon függő medál. Hogy ez a medál ugyanaz-e vagy csak hasonlít a harmadik részben feltűnőre, kiderül a történetből, az azonban biztos, bármelyik lehetőségről van is szó, bajt hoz a főszereplőre és a titokzatos lányra.

A legnehezebb kaland a harmadik labirintusban vár rájuk, de még annál is nehezebb és veszélyesebb, mint amire számítanak a gyerekek. Minden sárkánynak van egy titokzatos képessége, ami idővel ölt testet és mutatja meg magát, így volt ez a sorozat első két részében és így van ez a harmadik kötetben is. De nemcsak Útkereső kapja meg a képességét, hanem Ellir is sokat tanul a történet során, s a legfőbb tanulságot és megmenekülésének kulcsát még a kötet elején kapja meg Tomtól.

A kötet legfőbb tanulsága, hogy merjünk felnézni, kitekinteni! Értékeljük a pillanatot, a minket körülvevő környezetet, valóságot. Éljük át és éljük meg a színeket, illatokat, látványt, érzéseket! Ne temetkezzünk el, ne csak létezzünk, de éljünk is! És ha észrevesszük a körülöttünk létezőt, akkor nemcsak boldogabbak lehetünk, hanem sokszor még az életünk is múlhat rajta.

Szerettem a sorozat harmadik részét is, bár igaz - és ez abszolút szubjektív, személyes vélemény -, hogy nekem a második, Kiara története tetszett a legjobban és az ragadott meg a leginkább.

Kiskamaszoknak tökéletes kikapcsolódás lehet ez a könyv és ez a sorozat, mert élményekben gazdag a történet, izgalmas és a szereplők is szerethetőek, de azt is fontosnak érzem, hogy a tanulság, bár fontos, de nem rágja az olvasó szájába a szerző.

De nemcsak kiskamaszoknak tudom ajánlani, hiszen én magam is élveztem az olvasását, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy értékelésemet az újraolvasás után készítem el.

Akinek az érdeklődését sikerült felkeltenem, ne féljem beszerezni a sorozat harmadik részét, de akár az egész sorozatot is, mert nem fog csalódni.

Nagyon köszönöm a Móra Könyvkiadónak, hogy egy újabb nagyszerű élménnyel gazdagodhattam, és nagyon köszönöm, hogy recenziós példányt kaphattam a kötetből. Aki pedig szeretné megvásárolni a könyvet, ajánlom felkeresni a kiadó honlapját, ahol nemcsak ezt a történetet, de a kiadó sok már kötetét is megtalálhatja.

Nikowitz Oszkár (szerk.): Séta érettségi előtt Zombortól Udvarhelyig (meg vissza!)

A Nikowitz Oszkár szerkesztésében és összeállításában megjelent kötet igazi különlegesség az 1800-as évek végének helytörténete, társadalomtörténete, a személyes mikrotörténelem és az egodokumentumok iránt érdeklődőknek.

1877-ben Donoszlovits Vilmos érettségi előtt álló fiatalember, aki barátjával nagy fába vágta a fejszéjét: elgyalogol Zombortól, szülővárosától, Székelyudvarhelyig, majd vissza Zomborba, és ezt a kalandot naplójában is megörökíti. A napló azóta több generáció kezén is keresztülment, s végül 2024-ben megjelenhetett a Fekete Sas Kiadó gondozásában. Vilmos nemcsak naplót írt, hanem tehetségesen rajzolt is, ezeknek a rajzoknak egy része elveszett, de jó része megőrződött, és a kötetbe is belekerült.

A naplót az olvasó szöveghűen találja meg a kötetben, sok lábjegyzettel ellátva, és a megértést a könyv második felében elhelyezkedő kommentár is segíti, sokat hozzáadva az olvasási élményhez és a megértéshez, hiszen a régies nyelvezetet a mai kor embere nem feltétlenül érti már, de meglátogatott településekről, helszínekről is lapunk információkat.

A két fiatalember 50 nap alatt nagyjából 1200 km-t tett meg: legnagyobb részben gyalog, kisebb részben szekérre felkéretőzve illetve vonaton. Bárhogy is haladtak azonban, vállalásuk és célba érésük hatalmas vállalás volt, főleg, ha beleszámítjuk a korszak - jelenünkhöz képest - roppant hiányos infrastruktúráját.

 

Ami számomra a legizgalmasabb volt a naplóban, az nem feltétlenül az volt, hogy megismerhettem, az adott településeken milyen épületeket, nevezetességeket kerestek fel és örökített meg Vilmos a naplóban, nekem sokkal izgalmasabb volt az a társadalmi korrajz, amit kaphattam és kaptam. Ahogyan a két fiú előkészült az útra, a listák, hogy milyen riházatot és egyéb felszerelést vittek magukkal; amilyen kalandokat éltek meg utazás közben illetve a találkozások, amikben részük volt. Érdekes volt, hogyan haladtak a fiúk, hogyan és hol szálltak meg éjszakánként, hogyan oldották meg az étkezésüket, hogyan szerezték be a szükséges dolgokat. Izgalmas volt látni, hogy a legtöbb helyen mennyire szívesen fogadták őket, nem volt kérdés, hogy szállást adjanak nekik, hogy kapjanak egy tál ételt, ebédet, vacsorát, reggelit. Hogy a szíveslátás mennyire tényleg szívből jött, és nem volt a fiatal idegenekkel szemben bizalmatlanság. Ajánlóleveleket kaptak út közben a következő településekre, ennivalót csonagoltak nekik, sokszor pénzt is kaptak. Voltak helyek, ahol alig akarták őket elengedni - és nem valami bűnös szándék miatt, hanem mert annyira örültek nekik.

Szívet melengető élmény volt Vilmosékkal utazni ezen az 1200 km-en, még úgy is, hogy volt két kellemetlen élményük is utazás közben. Még az út elején hozzájuk csapódott egy fiatalember, aki elég hosszan elkísérte őket, s végül óriási csalódást okozott főszerelőinknek illetve egy helyen megtámadták őket, de sikerült ebből a helyzetből kivágniuk magukat.

A napló befotózott, kézírásos részletei, Vilmos rajzai még személyesebbé tették az olvasásomat, és tetszett, hogy helyenként a fiú által lerajzolt épület egy mai fotón is megelevenedik.

A könyv második felében Nikowitz Oszkár jegyzeteit találhatjuk sok-sok fotóval, és ez ugyanannyira izgalmas volt nekem, mint maga a napló, és  a kötet legvégén névmutatót is találunk, ahol röviden olvashatunk a naplóban megemlített személyekről is.

Voltak azonban dolgok, amik kevésbé nyerték el a tetszésemet, és ezt sem lenne szép, ha elhallgatnám. A szerkesztő előszavában roppant zavaróak voltak a kényszerek kiemelések vastagon szedve, és nagyon érződik Nikowitz tanár múltja, mert sok helyen az előszőban mintha tudatlan diáknak nézné az olvasót, és a néha felbukkanó kényszeres humorizálás sem volt kedvemre való, ahogyan a letegezésem sem.

A tördeléssel és a fizikai megjelenéssel szemben is van kritikám. Egyfelől borzalmasan nehéz a kötet. Vastag, fényes papírra van nyomva - teljesen feleslegesen. nehéz tartani a könyvet, befénylik a papír, és sokszor nehéz olvasni a szöveget. Az illusztrációk, képek és fotók sem szenvedtek volna hátrányt, ha normális papírra lett volna nyomva. Óriási méretűek a betűk - szintén feleslegesen és a használt betűtípusok sem megfelelőek. Megértem, hogy a különböző betűtípussal is el akarták különítani magát  anaplót a kötet többi részétől, de ez nem volt szerencsés.

Tudom, hogy a kiadó mennyire jó minőségű, mennyire színvonalas köteteket ad ki, és nagyon szeretem az általuk kiadott könyveket, ezért állok értetlenül most, mert mintha egy amatőr valaki - szerkesztő, tördelő és minden más szakember munkája és tanácsai - nélkül felkeresett volna egy nyomdát az legépelgetett kéziratával, és - csak, mert pénze van - kiadta volna a szöveget. Mintha én fognám magamat, és összeszedném az egyetemi jegyzeteimet, elmennék egy nyomdába, és amatőr módon kiadnám. És ezt nem értem, hogyan történhetett, és rettentően sajnálom.

Olvasás közben folyamatosan az amatőr kifejezés járt a fejemben. Ezt a kötetet így nem lett volna szabad kiadni, mert a napló sokkal többet érdemelt volna.

Ha mindezek ellenére valakinek az érdeklődését felkeltettem - és remélem, hogy azért a napló miatt talán sikerült -, ajánlom felkeresni a Fekete Sas Kiadó honlapját, ahol nemcsak ezt a kötetet, de a kiadó többi megjelent könyvét is meg lehet rendelni. Nagyon köszönöm a Fekete Sas Kiadónak, hogy recenziós példányként elolvashattam a kötetet.