A következő címkéjű bejegyzések mutatása: élménybeszámoló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: élménybeszámoló. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 1., hétfő

Könyves Creep-A-Thon élménybeszámoló 2021

 Az utóbbi pár hónapban ismerkedek a magyar booktuberekkel, videóikkal, az általuk szervezett eseményekkel, és így került elém az október 31-ei Könyves Creep-A-Thon is. A szervezők kitaláltak egy kilenc pontból álló bingótáblát is, amelyben négy könyves pont van illetve - értelemszerűen - öt nem könyves pont.

A négy könyves pont az alábbi volt - ezeket össze is lehetett vonni, tehát nem volt muszáj mindegyikhez külön könyvet olvasni:

- ősszel játszódó történet

- sötét borítós történet

- paranormális történet

- 300 oldal alatti történet

Három kötetet választottam ki - két könyvet és egy képregényt - erre a napra. A Molly Southbourne ezer halála című kisregény szerzője Tade Thopmson, és sok booktuber ajánlotta már az olvasóknak. Egy kibeszélőt is tartottak belőle nemrég.

Ajánlás alapján vettem meg pár hete a Paper Girls - Újságoslányok 1. című képregényt is, amit szintén az eseményen terveztem elolvasni.

Mivel a sötét borítós könyv még nem volt, ehhez a ponthoz Mary Shelley könyvét néztem ki, a Frankensteint.

Szerencsére a nem könyves pontok is könnyen teljesíthetőek voltak:

- olvass takaróba/pokrócba bugyolálva

- gyújts egy gyertyát

- igyál forró italt, egyél haloween-i édességet

- nézz meg egy creepy filmet

- hallgass creepy zenét

A filmet már egy ideje kinéztem magamnak azok közül, amik a Youtube-on elérhetőek, így esett a választásom egy rajzfilmre, a ParaNorman-re. Zenét is a Youtube-ról választottam magamnak erre a napra.

Pénteken, munka és a papírboltos bevásárlás után meglátogattam a Flying Tiger üzletet, aminek az eredménye egy halloween-i bögre lett, éppen ideális 31-ére, és vasárnap reggel már fel is avattam a forró itallal.

 

Borkáék több Instagram-kihívást is meghirdettek, én egyiken vettem részt, amelynél a feladat az volt, hogy mutassuk meg az olvasmányunkat a természetben. Nos, mivel el kellett mennem a Bubbles mosodába, így a kis parkon át mentem, és le is fotóztam a könyvet egy padon.

Halloween-i édességként pedig csokoládék szemgolyót választottam, hogy ne csak a forró italt pipálhassam ki.

Na, de kezdjük az elején. A napot a nyitó LIVE megnézésével kezdtem kilenc órakor, majd eszembe jutott, hogy nekem még korrektúráznom is kell, így délig olvasás helyett egy másfajta olvasással folytattam a 31-ét, majd dél körül kezdtem bele Tade Thompson könyvébe. Nagyjából a harmincadik oldalon érezhettem ólmos fáradtságot (pedig nem is volt unalmas a regény :-)), így macskástul aludtam kicsit.

Estére viszont belejöttem a Molly Southbourne ezer halála című könyvbe és be is fejeztem, hogy aztán belekezdhessek az Újságoslányokba, amivel éjjel fél tizenkettőre végeztem, és hatalmas élmény volt, és rettentően bántam, hogy még nem jelent meg a második kötet. Azt hiszem, ezért nem szeretem a sorozatokat. Ha még nem jelent meg minden kötete, folyton várni kell a következőre.

Még éjjel a Frankensteint is elkezdtem, de akkor már túl késő volt, hogy érdemben is haladhassak vele. Hétfő reggel kilencig a könyv feléig jutottam el. A történet eddig tetszik, be is fogom fejezni novemberben.

November 1-én pedig a záró LIVE megnézésével fejeztem be az eseményt - és a maradék csokiszemgolyók elfogyasztásával a reggeli kávéhoz.

Számomra hatalmas élmény volt ez a 24 óra, remélem, lesz még lehetőségem részt venni több ilyenen.

2017. május 7., vasárnap

Találkozás Závada Pállal

Závada Pál volt a KSH Könyvtár és Bán Magda vendége 2017. május 3-án, amin én is részt vettem - munka után ott maradtam a rendezvényen. :-)
 
    „Mi vezet arra embereket, hogy csoportba verődve mások ellen támadjanak? És miféle helyzetek, beidegződések és indulatok idézhetik elő azt, hogy falusi járókelők, piaci vevők nekiessenek olyan szomszédaiknak, akik nemrég halálgyárakból menekültek meg? Hogy kerülhet valaki lincselők közé? Závada Pál új regénye 1946-os magyarországi antiszemita pogromok történetén keresztül keresi a választ. Egy piacnapon az elbeszélő főszereplő, a falu tekintélyes kereskedőjének lánya, egy tanárember felesége tanúja lesz egy zsidó tojáskereskedő elleni támadásnak, amely vérengzéssé fajul. Asszonyok vezetik a rettentő pusztítást, amely nem kímél sem nőket, sem gyermekeket. A pogromot követően nyomozás indul, és tárgyalások során tárulnak fel az előzmények, a háború alatti és az utána kialakult állapotok. Az események előterében azonban emberek és eltorzuló emberi viszonyok állnak. A történelem, amely bármely pillanatban ma is próbára tehet bármelyikünket.” (Az Egy piaci nap című könyv fülszövege) 
 
   Az író 2016-ban megjelent legfrissebb könyve, az Egy piaci nap volt az apropója a beszélgetésnek. Néhány nappal azután, hogy visszaérkeztem az Auschwitz-Birkenauban rendezett nemzetközi megemlékezésről, illetve azután, hogy megnéztem az 1945 című magyar filmet, nehéz volt ott ülnöm, mert felkavart a téma. 
   A második világháború után több vérvád is volt az országban – ennek jelentős részét a zsidók visszatérésétől való félelem, a gyűlölet táplálta. Bán Magda, az est vendéglátója elmondta, a könyv olvasása közben érezte, hogy az írót mennyire érdeklik az 19451946-os események, és Závada ki is fejtette, milyen hatalmas kutatómunka előzte meg az könyv megírását. A miskolci vérvádnál jelentős szerepe volt a kommunista pártnak is a történetben, akik hergelték a munkásokat. A háború után amúgy is elégedetlen, dühös embereket nem volt nehéz feltüzelni. A gyűlölet nagyon könnyen kialakul, az antiszemitizmus ”kártyáját” bármikor elő lehetett venni és használni. A kommunista párt pedig már csak azért is szította a gyűlöletet, nehogy azt hihesse bárki, hogy a párt köreiben zsidók vannak.
   Az első letartóztatások után a megvadult tömeg megint tüntetésbe kezdett, hogy a letartóztatott munkásvezetők szabadon bocsátását követeljék, akiket az általuk zsidó irányításúnak tartott rendőrség állítólagos kínvallatásoknak vetett alá. A miskolci rendőrségen ekkor – szerencsétlenségére – éppen egy lágerből éppen hazatért, a holokausztot túlélt zsidó származású főhadnagy volt a vezető, aki ezt a zsidó pogromot már nem élte túl – a tömeg meglincselte. 
   Hosszabban beszélgetett az író és Bán Magda a könyvről is, ami a Tótkomlóson történt hasonló tragédiát eleveníti fel. Závada Pál elmondta, hogy a tényeken nem változtatott, csupán a különben ismeretlen családi hátterű vádlottaknak-szereplőknek adott egyfajta személyesebb hátteret a regény kedvéért, de egyébként minden más abszolút tényszerű, kutatások eredménye. 
   A beszélgetés második felében beszélgettek egy másik nagy tragédiáról is, a magyarországi németség, szlovákság kitelepítéséről is, illetve a magyarság áttelepítéséről Magyarországra; hogy ez milyen hatalmas törést okozott családok életében. A lakosságcseréről nem lehetett beszélni; a családtagok között csupán ünnepek alkalmával jöttek-mentek a képeslapok az országok között, de levelet nem lehetett írni, hiszen azokat bármikor elolvashatták illetéktelen személyek. 
   Majd visszatérve a könyvre, Bán Magda elmondta, hogy őt igazán a nők szerepe döbbentette meg ebben a tragédiában, és a beszélgetés vége felé megtudtuk azt is, hogy Závada most több témában gyűjt anyagot, több témában kutat. Azt gondolom, a beszélgetésen jelen lévőket felcsigázta az író, és mindenki kíváncsian várja következő regényét - ahogyan én is.

2017. április 30., vasárnap

Never again

Látkép a buszról út közben
Április 23-án gyülekeztünk a dohány utcai zsinagóga előtt, hogy aztán hét órakor elinduljunk Krakkóba, Szlovákián keresztül. Három buszt töltöttünk meg, sok volt a fiatal középiskolás közöttünk. Hosszú volt az út, de volt több pihenő is. Egyszer Donovalyban álltunk meg, nem gondoltam, hogy ilyen szép lehet egy síparadicsom. A buszból út közben is készítettem egy-egy fotót, mint például ezt az elsőt is.
Sajnos nem igazán tartotta be a többség a kiszabott pihenőidőt, folyamatosan csúszásban voltunk. Mintha óvodásokkal utaztam volna, néha ezt éreztem, mennyire nem képesek - főleg egy ilyen komoly biztonsági intézkedéseket követelő útnál - betartani a szabályokat az utastársaim.
Mivel busszal utaztunk, direkt nem "ittam halálra magam", hiszen nem olyan ez, mint egy vonat, hogy bármikor kimehetek a mosdóba. Másokat mintha ez nem is érdekelte volna, és emiatt km-es sorok kígyóztak minden alkalommal a mosdóknál - amiket persze nem 160 főre terveztek egy étteremnél vagy kamionparkolónál.
Donovaly - a második pihenőpont az utazás során
Ettől eltekintve nyugalmas és kellemes utunk volt; késve, de elértük a szállodát, ahol kiosztották a kulcsokat, és felvitte mindenki a holmiját, majd ismét összegyűltünk, hogy beiktassunk vacsora előtt egy párórás városnézést Krakkóban.
Elsőként kívülről megnéztük a Schindler-gyárat, majd elsétáltunk az egykori gettóba, ami Podgorze városrészen található. Megálltunk a Zsidó Hősök terén, ahonnan a deportálások történtek. Amíg mi a rakparti cipőkkel emlékezünk, addig itt ezen a téren székek-szobrok vannak.

Ennek az az oka, hogy Krakkóban a németek azzal csapták be, és nyugtatták meg a gettóba zárt zsidókat, hogy engedélyezték, hogy mindenki vihessen magával székeket. Felnőttek, gyerekek mentek sorban a gettóba, mindegyiküknél székek... És amikor elhurcolták őket, a téren maradtak az elárvult székek. Ezt örökíti meg a szoborcsoport.
Itt található a tér sarkán egy kis patika, pontosabban egy múzeum, ami a háború idején patika volt (bizonyos Sas Patika), benne a patikussal. A patikus volt az egyetlen lengyel civil ember, aki beléphetett a gettó területére, a patika pedig átjáró a két - a normális és a gettó - világ között. Itt adták-vitték a híreket, s a patikus az ablakból mindent látott, ami a téren történt.
Régi Zsinagóga
Körbesétáltuk a zsidó negyedet; az egykori számtalan zsinagógából ma kettő működik: a Régi Zsinagóga, amely ma egy zsidó történeti múzeumnak ad otthont, illetve a Remuh Zsinagóga, ami Moses Isserles rabbiról kapta a nevét.
Nem készítettem mindenhol képeket. Sok szép épületet láttunk, bár sajnos volt rohanás elég sokszor - hiába, az utazás alatti csúszások megbosszulják magukat.
Ezután vacsorázni mentünk, ami érdekes volt: volt, ami ízlett, volt, ami nem; de persze a lengyel ízlés más, mint a magyar. Ettől függetlenül nem távoztam éhesen az étteremből. :-)

A Régi Zsinagógával szembeni tér
 Az étterem amúgy nem messze volt attól a stadiontól, amely csapatnak II. János Pál pápa is játékosa volt.
Hétfőn volt a March of the Living. Auschwitzban gyülekeztünk, körbejártunk, volt egy egyórás megemlékezés is a magyar barakknál - ez már hagyománnyá vált a több, mint tíz év alatt, amióta Magyarország csatlakozott a menethez. Hajdú Péter futva tette meg a Budapest-Auschwitz távolságot, így csatlakozott hozzánk a megemlékezésre, beszédet is mondott. Döbbenetes volt hallanunk, hogy hétvégén két CEU-jelvényt viselő fiatalt bántalmaztak egy szórakozóhelyen Budapesten. Szíven ütött ezt hallani, de mindenki döbbenten állt. Hiszen pont ez és a hasonlók ellen (is) voltunk ott, hogy közösen emlékezzünk és kiálljunk.
Fél kettőkor állt fel minden ország a neki kiszabott helyre, és elindult a menet Birkenau felé. Nagyjából három - három és fél kilométeres volt az út, és meghallgattuk a megemlékezést.
Délelőtt hűvös, borús, esős volt az időjárás, de mintha mosolyogtak volna ránk fentről, ahogy elindultunk, egyre jobban kiderült az ég, és mire a birkenaui tábor végében elhelyezkedő színpadhoz értünk, már ragyogó volt a napsütés és a meleg. Never again - mondtuk közösen. - Soha többé nem történhet meg.
Hosszú és fárasztó napunk volt, de nagyon jó volt ott lenni több, mint tízezer másik emberrel együtt. Nem kellett altató este, hogy a vacsorát követően elaludjunk. :-)





Kedden délelőtt volt még egy városnézés Krakkóban; megnéztük a Jagelló Egyetemet, és majdnem sikerült meghallgatunk a harangjátékot is. Ezután ellátogattunk egy emléktáblához a zsidómentőkről, és a főtéren töltöttük szabadidőnket. Nemcsak a téren sétáltam, de a környező kis utcákat is bejártam a gyönyörű, napos időben, és találtam egy fagylaltozót, ahol isteni fagylaltot ettem. Persze vásároltama Posztócsarnokban néhány hűtőmágnest szuvenírnek, és benéztem egy csemegeüzletbe, hogy narancslevet és normális szendvicset vegyek, mert már - bevallom - a hátamon felállt a szőr a sajtot zsemlétől, amit harmadik napja ettem. :-D

Jagello Egyetem
Jagello Egyetem



Mickiewicz-szobor

Posztócsarnok



A Mickiewicz-szobornál volt a találkozó, majd elindultunk, hogy felszálljunk a buszainkra, és elinduljunk hazafelé.


 A visszaút a vasárnapihoz hasonlóan nyugalmas volt, megnéztük az 1945 című filmet is út közben a buszon. Sajnos utastársaim fegyelme nem lett jobb, így a tervezett este nyolc óta helyett fél tízre értünk a Dohány utcába. Nem tudom, akarok-e még úgy elmenni az Élet Menetére, hogy ilyen a fegyelem.
Ettől függetlenül:
A szervezők munkája előtt fejet hajtok, minden elismerésem az övék, amiért a kisebb zökkenőktől eltekintve flottul megszervezték az utunkat. Csak azt sajnálom, hogy nem voltak következetesebbek, és nem tartották jobban kordában a résztvevőket. :-(
A szervezők nagyszerűek voltak, fantasztikus, türelmes emberek. Jó tudni, hogy vannak ők az alapítványban.

2017. április 17., hétfő

2014-ben emlékeztünk a hetvenedik évfordulóra


Három éve különösen el szerettem menni a nemzetközi Élet Menetére, mivel abban az évben volt hetven éve, hogy elkezdődtek a magyarországi deportálások. Akkor, 2014-ben, az auschwitz-birkenau-i megemlékezés központjában ez az esemény állt.
Az az utazás különösen megrázó volt - talán szándékosan volt ilyen a szervezés. Amikor sok éve először mentem el egy kolléganőmmel a megemlékezésre, busszal mentünk, hotelben aludtunk, majd másnap mentünk - szintén busszal - a megemlékezésre Krakkóból. Az odaút napján volt egy kisebb városnézés is Krakkóban. Harmadik napon utaztunk vissza Budapestre.
2014-ben azonban este vontra szálltunk, az éjszakát az utazás töltötte ki, majd reggel érkeztünk Osviecim vasútállomásra. Ezen a reggelen azonnal a táborba, Auschwitz-ba buszoztunk, és így sétáltunk át Birkenauba. A megemlékezés végén azonnal indultunk is vissza, vonattal, Budapestre.
Szörnyű érzés volt vonatra szállni Budapesten, és leszállni Osviecimben - Auschwitz-ban. Mintha engem deportáltak volna a haláltáborba. Megrázott, nem fogom elfeledni.

Idén, 201-ben, szerencsére ismét a buszos szervezés fog megvalósulni, várom már, milyen élménnyel gazdagodom ebben az évben.

Számomra fontos, hogy időről időre elmenjek a Menetre, ezt kevesen érthetik meg. De nem is akarom, hogy mindenki megértse. Korábban néha próbáltam elmagyarázni, de eddig - egy-két emberen kívül - senki sem értette meg, csak nézett rám, mintha csodabogarat nézne. Aki nem érti és érzi, annak hiába próbálom elmondani, hogy ez miért fontos. Innentől nem is fogom megpróbálni. Nekem ne forgassák ki a szavaimat.

Mellékelek pár képet a három évvel ezelőtti March of the Living-ről. :-)


2017. április 2., vasárnap

A kutatásnak is vannak előnyei :-)


Nem volt egyszerű ez a hét, főleg a második fele. Csütörtökön és pénteken az OSZK-ban voltam, hogy kutatásokat végezzek egy kiadandó bibliográfiához kapcsolódóan. Mivel a folyóiratok az 1800-as évekből valóak voltak, sajnos csak mikrofilmen lehetett keresni bennük. Nagyon elfáradt a szemem már az első napon. Sose gondoltam volna.
Csütörtökön gondoltam egy nagyot, és kifelé jövet benéztem a könyvtár shopjába, persze nem is jöttem ki üres kézzel. :-) Egy könyv és két képeslap árával lett könnyebb a pénztárcám.
Pénteken is mikrofilmen keresgéltem, nagyon jó eredményeket értem el aznap (is). Öröm volt, hogy találkoztam a könyvtárban @szibolya mollyal, aki szintén dolgozott a mikrofilmolvasóban. Nagyon örültem a találkozónak. Most nem vásároltam semmit a shop-ban, viszont benéztem a Deák téren a Képesboltba, és vásároltam húsvéti és más, egyéb lapokat. Ahogyan nézelődök (tele volt a fejem Keleti Károllyal és Reviczky Szevérrel), egyszercsak megszólít valaki. Kellett 1-2 másodperc, mire észbe kaptam, és nagy örömmel köszöntem @shadowhunter1975 molynak, aki szintén képeslapokat akart vásárolni. Jó volt beszélgetni keresgélés közben, nagyon rég volt, hogy találkoztunk tavaly.
Kiváló napot zártam tehát annak ellenére, hogy a látásomat igénybe vette a péntek (és előtte a csütörtök).
Nyugalmasan telt az este, szombaton is tudtam pihenni és olvasni. Szombat este pedig felhívott @Andaxin, hogy nem lenne-e kedvem beszélgetni kicsit, így hétkor találkoztunk a Duna Plazaban, kellemesen telt az a pár óra. Még sosem jöttem ki egy bevásárlóközpontból utolsónak. :-))

A képek az oszk.hu oldalról származnak.




2017. március 13., hétfő

Budapest - Szolnok - Budapest és egy fergeteges születésnap


2017. március 11-én reggel álmosan ébredtem. Korán volt, és nem alhattam vissza, mivel Szolnokra készültem, visszavinni néhány könyvet a könyvtárba. A vonaton szundikáltam egy kicsit, csak nem igazán szeretek utazás közben aludni. Az a rossz érzésem van ilyenkor, hogy valamimet el fogják lopni. Na, de azért kicsit pihentem, és mivel a végállomás volt Szolnok, így nem is mentem túl célomon. Kicsit hűvös volt a városban, de készültem, és több réteg ruha volt rajtam. Elsétáltam a könyvtárig, visszaadtam a hét könyvet, és nem bírtam ellenállni az elemet csábításának. Ahogy mentem a lépcső felé, megakadt a szemem egy plakáton: Szolnok olvas 2017 Olvassuk ki Európát! Egy játékra invitált a Verseghy Könyvtár – nem csak engem, de minden olvasóját. Tudtam persze, hogy nem fogom tudni összegyűjteni a 28 pecsétet, de szeretek játszani, hát kértem egy pecsétgyűjtőt a pultnál. Az első emeleten rögtön odamentem a könyvtároshoz, aki nagyon kedves és segítőkész volt, megmutatta az ajánlópolcukat is.
Kiválasztottam három könyvet – egyet az ajánlópolcról, kettőt a szépirodalomból választottam. Biztos vagyok benne, hogy nem fogok tudni annyit olvasni, amennyit kellene a játékhoz, hiszen általában negyedévente megyek Szolnokra, de ez a játék izgalmas és igazi kihívás. Remélem, hogy a könyvtár sok olvasója kedvet kapott, kedvet kap ehhez a szórakozáshoz.
A könyvtárból kilépve utam a könyvtár épületében lévő, de kívülről megközelíthető kávézóba vezetett, ahol megpróbáltam az álmosságot egy kávéval és egy sajttortával kiűzni a szememből. Az eredményt nem éreztem 100%-osnak, mivel a bóbiskolás visszaúton is elkapott, de legalább ettem egy finom süteményt és ittam egy jó kávét.

Budapestre érve szaladtam a Nagymező utcába, hiszen a Budapesti Molyklub szombaton ünnepelte első születésnapját. Sokan eljöttek a tagok közül, és nagy öröm volt, hogy három új mollyal is megismerkedhettünk, DaTa-val és dontpanic-kal, illetve gybarbii elhívta édesanyját, Barbiianyuja-t közénk. B_Niki csodás tortát hozott, mint az álom, olyan volt. A csokoládé trüffelkrém nem volt túl édes, a piskóta omlós volt. Igazi mennyország! Előtte voltak beszédek is, és Habók éppen időben figyelmeztetett minket, hogy jobb lenne elfújni a gyertyák, mielőtt teljesen elég. :-) Nagy szerencsénk volt, mert a pultoslány felhozta a tányérokat és a villákat, így nem kellett le-fel szambáznunk az életveszélyesnek tűnő csigalépcsőn, ezekkel egyensúlyozva. Lehet, hogy most kicsit eltúlzom, de olyan volt az a csigalépcső, hogy az ember már attól elesett, hogy ránézett. Érdekes volt a világítás (hiánya) is az emeleti részen, de hát nem azért voltunk, hogy nézzük egymást, ugye. :-D
Sajnos félidőben néhányan el kellett, hogy menjenek, de a megmaradt társaság is kiválóan szórakozott. Bár néha elakadt a szó néhány másodpercre, ilyenkor mindig volt valaki, aki bedobott egy újabb témát. Röpködtek a témák, a könyvek, emberek és youtube videók nevei-címei – néha csak kapkodtam a fejem. Amíg a fiúk a „komolyabb” vonalat képviselték (ami persze véletlenül sem volt komoly), addig Ezüst dobott be időről időre egy-egy remek videoélményét a youtube-ról. Még most sem tudom eldönteni, melyikük volt szórakoztatóbb, bár ahogyan Ezüst mesélni tud… :-) A fiúkra nagyon kellett figyelni, ami így, nap vége felé néha már nehezen ment, viszont ha néhány másodpercre elkalandoztál, néha rákérdezni, hol is tartunk éppen. :-)

https://www.youtube.com/watch?v=K6AYe7Par-g
https://www.youtube.com/watch?v=Kpn2bXQkYnw

Remek délután-este volt, remélem, évfordulón kívül is néha sikerül így összejönnünk többünknek egy hangulatos beszélgetésre.

2017. március 9., csütörtök

Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások



Az Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások című konferenciakötetek kapcsán beszélgetett január 26-án a KSH Könyvtárban dr. Boka László, a kötet egyik szerkesztője, az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos igazgatója, Buda Attila irodalomtörténész és Rácz András, a Könyvkultúra Magazin főszerkesztője.

A néhány éve megrendezett első konferencia után tágították a szervezők most a témalehetőségeket: az irodalomtörténeti vizsgálódást kiegészítették más tudományterületekkel, illetve földrajzilag is szélesedett a kör. Így tettek említést Martin Schmeizel-ről, akiről 2016. december 6-án tartott teltházas előadást a KSH Könyvtárban Verók Attila, az Eszterházy Károly Egyetem tanszékvezető főiskolai tanára, A statisztika névadója: Martin Schmeizel címmel. (Mivel magam is részt vettem rajta, így őszintén mondhatom, remek program volt.)

Nyugat-Európában az értelmiség az egyetemek születésével egyidőben alakult ki, Magyarországon azonban az egyetemek később jöttek létre, értelmiség mégis létezett előtti is. Vajon mikortól beszélhetünk értelmiségről Magyarországon? – tették fel a kérdést a beszélgetőpartnerek. Hiszen az egyetemek előtt is volt értelmiségi élet az országban; ahogyan arról Monok István 2012-ben megjelent könyvében, A művelt arisztokratá-ban is olvashatunk. A peregrináció, vagyis a diákok külföldi egyetemjárása, amit természetesen főként a nemesi réteg engedhetett meg magának, miatt a magyarországi értelmiség nem Magyarországon, hanem ezeken a külföldi egyetemeken alakult ki. A konferencia egyik előadója, Demeter Júlia, teszi fel a kérdést előadásában: Ki is az értelmiség? Izgalmas beszélgetés alakult ki ennek kapcsán is a meghívott vendégek között. Az értelmiség kapcsán szóba került Csáth Géza is, mint gyógyszerész, irodalmár és zenész.

Nyugat-Európai társaikkal szemben Magyarországon elvárásokkal volt terhelve az értelmiség; nem egyszerűen beilleszkedve léteztek a társadalomban. Ezzel kapcsolatban is komoly kérdések kerültek szóba az este folyamán. Említették Berda Józsefet, Sértő Kálmánt és hangsúlyosan Jékely Zoltánt, Áprily Lajos fiát. Buda Attila irodalomtörténész beszélt a kapcsolati hálók kapcsán Ortutay Gyula háromkötetes, nemrég megjelent Naplójáról is, amely – Monok István könyvével együtt – megtalálható és hozzáférhető könyvtárunkban.  A beszélgetőpartnerek és a közönség legnagyobb bánatára sajnos véges volt az idő, amit együtt tölthettünk, de még elhangzott az este utolsó negyedében Szilágyi Domokos, a tragikusan fiatalon elhunyt, erdélyi magyar költőnk neve is; ahogyan Balogh Edgáré vagy éppen – a lektűr irodalom kapcsán – Lux Terkáé is, aki az 1890-1930-as években alkotott. Meglepő adattal is szolgáltak az előadók. Kiderült, hogy a Nyugat folyóirat alkotóinak mindössze két százaléka volt nő.

Az említett kötetek a következő raktári jelzeteken érhetőek el a KSH Könyvtárban:
Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások 1. kötet: N 3353, 795931 vagy E 000100
Ortutay Gyula háromkötetes Napló-ját a Bibó Teremben, szabadpolcon találják meg az érdeklődők.
Monok István: A művelt arisztokrata: 607921 vagy 641442

A konferenciakötetek online is elérhetőek, letölthető formában, a MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének tartalomszolgáltató portálján:

Ahogy azt említettem, az este elején elhangzott Martin Schmeizel neve is. Úgy érzem, nem mehetek el mellette anélkül, hogy ne írnék Verók Attila decemberi előadásáról néhány mondatot.
A Brassóban született erdélyi szász 1679 és 1699 között Erdélyben élt. Édesapja Brassóban tevékenykedő városi lelkész volt, Martin első generációs értelmiségi volt a családban. A gimnáziumot befejezve nagy valószínűséggel három évig segédtanítóskodott, majd az 1699-1731 közötti éveket európai utazások töltötték ki, illetve Jénában hosszabban is tartózkodott. 1731-ben Jénában professzor lett, ezután Halléban protectori pozíciót töltött be 1743-1744-ben.
Martin Schmeizel nagytudású, sokszínű személyiség. Több területen is fontos munkát végzett: (többek között) elismert történész, geográfus, heraldikus, numizmatikus, nyelvész, könyvtáros és levéltáros, statisztikus, korai „hungarológus” és pedagógus volt. A tudós 1712-ben magiszteri dolgozatában a magyar szent koronáról írt. Schmeizelnek volt egy példánya az 1711-ben megjelent Zwittinger-bibliográfiából is, amely tele van a jegyzeteivel – készült egy bibliográfia megjelentetésére, amire sajnos már nem került sor, csupán jegyzetei maradtak az utókorra.
A publicisztika és a kartográfia tanítását ő emelte be a felsőoktatásba, és Schmeizel hozta létre azt a történeti szakkönyvtárat is, ami hungarológiai, transsylvaniai szakkönyvtári résszel is büszkélkedhet. Ezt a bizonyos magyar egységet 1751-ben megvásárolta a szebeni Városi Tanács, és ma is létezik.
Martin Schmeizel-re a statisztika névadójaként is tekintünk, aki bevezette ezt a tudományt az egyetemi oktatásba. Ez a tevékenység Jénában már elkezdődött, és folytatódott Halléban is. Megfogalmazódott, hogy a statisztikai az állam természeti és társadalmi viszonyainak ismerete. Martin Schmeizel-re, mint összekötő kapocsra tekinthetünk: ő inkább még csak elméleti szakember, híd két irányzat (a modern és az arisztotelészi statisztika) között.

Habár Schmeizel külföldön futott be karriert, mégis főként magyarországi szellemi kisugárzással rendelkező modern tudós és tanári személyiség. Mindig szem előtt tartotta származását, munkásságában sok magyarországi példával dolgozott.

Így kacsolódik hát össze – előre el nem tervezetten – a KSH Könyvtár két önálló rendezvénye.

2016. december 31., szombat

Átírtam magam 2017-be

Nem is tudom, ha megpróbálnám sorra venni, mi minden történt a 2016-os évben, biztosan felét sem sikerülne felidéznem, mint amennyit kellene. Számomra az egyik legfontosabb ebben az évben a Budapesti Molyklub elindulása volt, és az, hogy néhányszor én is részt tudtam venni rajta. Az egész úgy indult, hogy megszorultam anyagilag Húsvét előtt, és meghirdettem néhány könyvemet eladásra. Ekkor jelentkezett @Bla, hogy őt bizony érdekelnék a könyvek, és találkoztunk is a Bosnyák téren: ő Emmával, csodaszép, szeretetreméltó, bájos kutyájával érkezett, én a könyvekkel. A tranzakció lebonyolítása után hívott meg István a Molyklub következő rendezvényére. Azóta, ha csak tehetem, elmegyek a - legtöbbször - a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában megrendezésre kerülő eseményekre. Csodás emberekkel találkoztam, és azt gondolom, szerencsések vagyunk, hogy szinte minden alkalommal csatlakozik hozzánk újabb molytárs is, akit megismerhetünk.
Több, itt megismert, mollyal már a klubon kívül is találkoztunk, kicsit jobban megismertük egymást, sokat beszélgettünk, nevettünk; forralt boroztunk, kávéztunk és dödölléztünk. Remélem, ez folytatódik 2017-ben is.
Szeretem a Molyt. Beszélgetések, barátságok kialakulását segíti, szórakoztat és bővíti tudásunkat - hiszen sok könyvet talán soha nem olvastam volna el, ha nincsenek ajánlások, kihívások, beszélgetések. Örülök, hogy kolléganőm megmutatta az oldalt. Valószínűleg ezt a bejegyzést nem fogja elolvasni, mert már megint megsértődött, amiért nem köszöntem elég hangosan és boldogan, amiért ismét látom egyik reggel a munkahelyen - de nagyjából két hónap múlva megbékél, és három hónapig megint kedves lesz (vagy legalábbis úgy tesz), hogy aztán megint megbántódjon a nem-kirobbanó köszönés miatt két hónapra. Volt, hogy egy évig nem szólt hozzám, úgyhogy két hónapot fél lábon is ki lehet bírni.

Azután egy másik öröme az idei évnek az volt, hogy megismerhettem Tímár Krisztinát, és hogy többször is tudtunk találkozni egyik kedvenc városomban, Szolnokon. Volt közös túrázás is, dedikálta legújabb megjelent könyvét - Egy megyeszékhelytől várhat az ember többet egy évre?
A Verseghy Könyvtárban megkezdtem aktív könyvtárhasználói létemet A ménesgazda című könyvvel, amit - úgy alakult - nem olvastam el, így vittem vissza, de hoztam ki újabb olvasnivalót. Hová menjen könyvet kölcsönözni egy budapesti könyvtáros, aki a fővárosban több könyvtárban is tag, ha nem egy másik városba, nem igaz?
A 2016-os könyvtáros vándorgyűlés Veszprémben volt, boldog voltam, hogy két molytárssal is tudtam találkozni ott, egyikük könyvtáros, akinek jelentős része volt abban, hogy a vándorgyűlés zökkenőmentesen és sikeresen lezajlott. És persze nem lettem volna igazi moly, ha nem nézek be a helyi postára képeslapért, és hogy milyen könyveket árulnak éppen... Így jött vele, Veszprémből Budapestre, Mieville Patkánykirály-a.
Jövő évben egy szívemnek kedves másik városban lesz a vándorgyűlés, Miskolcon.

Az év első felében nagyon visszafogtam a könyvvásárlást, még gondoltam is, hogy jelentkezek az Amit főztél, edd is meg kihívásra, hiszen (hahaha) nem vettem egy könyvet sem, és nem is fogok, és milyen klassz, ilyen könnyen sem kaptam még plecsnit... Csak aztán kicsit begyorsultak az események, beszereztem egy csomó ingyenkönyvet a könyvtárban, vagy éppen 200 forintért és már nem is láttam olyan könnyűnek, hogy megegyem. Után jött az Alexandra akció és más aljas kereskedelmi húzások, a könyvmoly esélytelen az ilyen támadásokkal szemben, ezt mindenki belátja.

Mit is mesélhetnék még? Jah igen! Estem két hatalmasat (egy hét különbséggel), aminek következtében volt agyrázkódásom és egy orrműtétem (orrműtétem és agyrázkódásom eddig nem volt, így hát most ezeket is kipipálhattam), ami bizonyos szempontból pozitív, hiszen elkezdtem hangoskönyvezni, amiből nem olyan széles a választék, tehát sikerült már évek, évtizedek óta bakancslistán lévő könyveket elolvasnom-meghallgatnom. Tehát látható, hogy a mondásnak tényleg igaza van: Minden rosszban van valami jó.

Közben mindjárt éjfél, és átlépünk 2017-be. Remélem, nem lesz tele annyi tragédiával, mint 2016. Szinte minden hónapja jutott haláleset vagy más szörnyűség, jó lenne, ha vége lenne.
...Pár perc és 23.59. A molyok még mindig aktívak, sokan fent vannak az oldalon. Milyen érdekes.

Nos, én nem tudok listát összeállítani, mint pl. első tetoválás (már elkészült pár éve), első kihívás elkészítése (a sokadiknál tartok), első YA könyv (ha Isten kicsit segít, nem kell ilyet olvasnom), kismacska a családban (az enyém több, mint tíz éve boldogít), stb. Annyi baj legyen.

Na, és még valami viszont: csináltam egy blogot - hát értelemszerű, ugye, hiszen éppen ezt írom, és mégis majdnem kiment a fejemből. Szóval van egy blogom. Nem nagy durranás valójában, de azért írogatom. Néha gyakrabban sort tudok rá keríteni, néha több idő eltelik két bejegyzés között. Igazából nem is tudom, miről lehetne írni. Írok arról, miket olvasok, afféle havi összefoglalókat (de szerintem elég bénák), meg leírom, ha elmegyek valahová, pl. Szolnokra hosszú hétvégére, és hasonlók.
Jó lenne valahogy megtudni, hogyan lehet kiadóktól könyvet kapni recenzió írásához. Gondolom kell egy bizonyos olvasottság, ami tény, hogy nekem nem lesz, de majd körbekérdezek, sosem lehet tudni. Igaz, ezeket a könyveket azért illik elolvasni - és nem a kézhezvételtől számított harmadik évben - szóval biztosan nem egyszerű, hogy az ember időt fordítson rá, és a recenzió megírásának is  biztos van egy formája, de ezt ki lehet deríteni.

Vettem ősszel három szőnyeget, mivel ahogy hűvösödik, a lakás egyre jobban kihűl. A szobai konvektor nem tudja minden szegletét melegen, de legalábbis langyosan tartani. Picur viszont egyik hónapban kétszer is tüsszentett, ami egy idős macskánál nem tréfa, így kihasználva héthetes táppénzemet, elmentem a KIKA-ba, és beszereztem két szőnyeget az ebédlőbe és egyet az előszobába. És a mamámtól rám maradt, eddig összetekerve pihenő nagy szőnyeget is kitisztíttattam, és immár a szoba padlóját melegíti. Picur biztonságban van. Igaz, már kétszer lehányta, mert sokszor eszi gyorsan a kajáját, és persze visszaöklendezi, és hova máshová, mint a szőnyegre, de az ember nem haragszik rá, mit kellene ezen haragudni. Szilvia mindig kéznél van a konyhában, hamar eltüntetem a nyomokat. Inkább a szőnyegre ugyebár, mint az ágyra... Erre is volt egyszer példa. Akkor azért nem voltam olyan cuki, mint általában, és morrantam egyet. Szerencsére az ágytakaró pokrócra történt a baleset, amit már amúgy is kimostam volna, így felfoghatom az esetet úgy is, hogy Picur szerint jobban megérett a pokróc a mosásra, mint szerintem, és így hívta fel rá a figyelmemet.

Nos, most befejezem, mert különben mindig eszembe jutna még valami, de bőven van még lehetőségem a most kihagyott eseményeket leírni egy következő vagy utána következő postban.
Mindenkinek boldog, békés új esztendőt kívánok!

2016 novemberi és decemberi olvasások és mindenféle más


November közepén mentem vissza dolgozni; nem mondom, hogy könnyen rázkódtam vissza, bárhogy is, csak megszokja az ember, hogy nem kell minden nap korán kelni, és azt tesz, amit szeretne. :-) Ezt leszámítva hiányzott már a munka, s örültem is, hogy visszatértem. Az év tizenegyedik hónapjában még elég sok hangoskönyvet olvastam, de már visszatértem a papírforma könyvekhez is. Ezen kívül pedig megfogadtam, hogy nem fogok hanyagolni a hangoskönyveket, továbbra is fogom hallgatni a számomra érdekes történeteket.
Ebben a hónapban a következőket hallgattam:
És ezek voltak azok, amiket elolvastam. Igyekeztem nagyobb betűmérettel, olvashatóbb betűtípussal szedett, szélesebb sortávolságú könyveket választani:
A bűnöst azért is szerettem volna már régóta elolvasni, mert egy kedves barátom adta nekem karácsonyra, ráadásul annyira aranyos volt: interneten rendelte, így nem tudott belenézni, és amikor megkapta, szíve szerint valami mást adott volna, mert nem hitte, hogy ez a könyv ilyen. Én is megdöbbentem, hogy ez csak ennyi, de örültem, hogy végül nem vett mást, hiszen ezt választotta először, és ezzel a történettel ez a könyv még értékesebb. :-)

Kb. két héttel a visszatérésem után a főigazgató asszony titkárnője hívott telefonon az irodámban, hogy menjek be. Uhh, gondoltam, még alig dolgozok, nem is olvastam be még senkinek (még a csudakedvesszimpatikusmegértőempatikus kolléganőmnek sem), mit csinálhattam, amiért be kell mennem. :-D Elég hossz a folyosó, amin mennem kell, sok időm volt agyalni, de arra jutottam, hogy még nem csináltam semmit sem. :-)) Szóval nem tudtam, miért hívnak. Aztán kiderült, hogy lesz egy minőségbiztosítással-teljesítményértékeléssel kapcsolatos rendezvény a BME-OMIKK-ban, és arra kell elmennem a főigazgató asszonnyal. Habár nem igazán van a minőségbiztosításban és bennem közös pont, de ha menni kell, hát menni kell. Szeretnénk elnyerni a Minősített Könyvtár címet, és most ezen dolgozik a könyvtárunk. Nos, ezt a történetet csak azért meséltem el, hogy tudjam kötni az egyik, ez előtt az esemény előtt olvasott könyvhöz. A rendezvény után ugyanis a BME-OMIKK-ban a főigazgató úr egy könyvtári séta keretében bemutatta a könyvtárat az érdeklődőknek, akiknek még volt ideje, és ott maradtak.
A séta során ugyanis kiderült, hogy az épületet az az építész tervezte és valósította meg, aki a Központi Vásárcsarnokot is! (Nagy Gergely: Budapesti vásárcsarnokok a századfordulótól napjainkig) Pecz Samu! Nagyon érdekes volt, és izgalmas! A nagyolvasót például az építők nem voltak hajlandóak így, alátámasztás nélkül megépíteni, mert esküdtek rá, hogy össze fog omlani. Petz azonban biztos volt a dolgában, és az építők csak akkor voltak hajlandóak a munkára, amikor Petz Samu aláírta, hogy az építőket nem terheli felelősség. És lám, még mindig áll az épület úgy, ahogyan kell. :-) Volt már érdekes keletkezésű tűz is a könyvtár épületében, és sok-sok filmforgatás színhelye is volt az épület.
Azt kell tehát mondanom, hogy nem bántam meg, amiért el kellett mennem. :-)

Decemberben is több könyvet tudtam olvasni, hallgatni:
Hangoskönyvek:
Könyvek papírformában:
A Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe legjobb elbeszélései című kötetet abba kellett hagynom, sajnos most annyira nem voltam vele kompatibilis, hogy olyan nincs is. Volt, aki azt írta, ő nagyon szereti Poe-t és elbeszéléseit, másnak ez a könyv szintén nem jött be - úgy látszik kifogtam egy "megosztó" könyvet. Nem tudom, fogok-e még próbálkozni Poe-val, mivel A Morgue utcai gyilkosság-ot szerettem, amikor olvastam. Talán csak az író elbeszélései jelentik a gondot.

Öt könyv van december végén, amit elkezdtem, de 31-éig még nem fejeztem be:
Ludmann Mihály: Művészek a háborúban című könyvének nagyjából a harmadánál tartok. J. R. dos Santos: Az isteni formula című regényével még nem haladtam sokat, de eddig tetszik. Khaled Hosseini: Papírsárkányok... Ahh ebbe a könyvbe bele fog szakadni a szívem. Már majdnem a felénél járok, de a lelkem többször átesett már életmentő műtéten, hogy kibírjam Hosseini-t.
A harmadik Ottlik Hajnali háztetők-je, amit hangoskönyvben "olvasok", 31-én kezdtem el, de néhány könyvet szerettem volna befejezni, így a befejezés ennek a könyvnek az esetében átcsúszik elsejére. Illetve A fagyöngyös gyilkosság című elbeszélésgyűjtemény az, amit biztosan csak a 2017-es esztendő első napján fogok befejezni, de hát nem olyan nagy baj, ha az ember átolvassa magát a következő évbe. :-)