"A szép Fenákelné, így emlegették anyut a falubeliek. Évtizedekkel később döbbentem rá, hogy harmincéves volt. Viruló, egészségtől duzzadó, férje szerelmében fürdő fiatal nő. Aztán rászaladt az ég, és ő megtartotta." (Azt álmodtam, p. 63.)
Ez a kötet kitépte a lelkemet.
A könyvtárban böngészve keltette fel az érdeklődésemet a vékonyka könyv: megfogott a címe és elvarázsolt a borítója. Előtte még sosem olvastam egyik szerzőtől sem, habár ismertem mindkettejük nevét. A Múlt és Jövő Kiadó gondozásában 2021-ben megjelent kötetben Gergely Ágnes verseit és Fenákel Judit novelláit olvashatjuk.
Aki olvasta már a Patchwork című könyvet, az érti, miért rázott meg engem a borítóhoz felhasznált fotó, amit tökéletes választásnak érzek. Megmutatja mindazt, amit bennem kavargott olvasás közben és amiről ez a válogatás szól. Gergely Ágnes versei gyönyörűek (úgy érzem, kell még majd olvasnom tőle), de Fenákel Judit novellái a lelkemig hatoltak. Megrendítettek ezek a szövegek, pedig azt hittem, eléggé fel vagyok már vértezve, hiszen viszonylag sok könyvet olvastam eddig már a Holokausztról és a zsidóságról. De nem. Ennek ellenére váratlanul értek és szíven ütöttek.
"Attól kezdve Sontaghné reggeli imája így kezdődött: Péterke, hol vagy? De az, akinek erre a kérdésre válaszolnia kellett volna, süketnek tettette magát, és hallgatott." (A Sontagh lányok, p. 35.)
A zsidóság huszadik századi története nemcsak az elhunytak, de a túlélők miatt is tragikus, hiszen ők - akarva-akaratlanul - továbbvitték őseik tragédiáját, s igyekeztek feldolgoznia történteket, mert tovább kellett élniük. A halottak miatt és maguk miatt és a jövő generációi miatt is.
"A lányok dolgosak voltak, és mosolygósak. Nem jókedvükben mosolyogtak, azt gondolták, ha szakadásig szedik a répát, és közben jókedvet mutatnak, sikerül megmenteni az anyjukat a kiselejtezéstől." (A Sontagh lányok, p. 35-36.)
Évtizedek óta a miérteken gondolkodom, de nincsen válaszom. Hogy lehetne válasz erre? Az emberek nagy része így van kódolva: valakit muszáj gyűlölnie, hiszen magát mégse gyűlölheti. Könnyebb áthárítani másra a felelősséget, mint szembenézni saját kudarcainkkal és változtatni az életünkön. Könnyebb irigyelni, ami másnak megadatik, mint keményen megdolgozni azért, hogy neki meglegyen. Azt gondolják, a bennük lévő megmagyarázhatatlan félelmet (a jövőtől, a sorstól, bármitől) legyőzhetik, ha megtestesítik. És persze nagyon könnyű a (sok esetben) tanulatlan, műveletlen tömeget befolyásolni is. És ha él valakiben az erőszakos hajlam, azt gondolja, joga van kiélni valahol, valamin, valakin. Az ilyen embereknek mindegy, hogy a nemzetisége más, a politikai meggyőződése, a szexuális beállítottsága vagy a vallása tér el - valakit találnia kell.
Nem tudom, van-e kutatás arra nézve, hogy a családon belüli erőszakot, rablást, rongálást, és más erőszakos bűncselekményeket elkövetők között mekkora százalékban találhatóak ezek az emberek, de érdekes lenne tudni.
Visszatérve azonban a kötetre: ebben a könyvben nemcsak méltatlan keresztény embereket talál az olvasó, hanem - miként A goj siksze című novellában - olyanokat is, akik emberi viselkedése, tartása és kitartása példa értékű bárki számára.
Nagyon, nagyon szerettem ezt a könyvet. Olvassátok el ti is, mert - úgy hiszem - sokat ad annak, aki a kezébe veszi. A könyvet keressétek a kiadó honlapján.
Gergely Ágnes: Hajnali áhítat
Dicsértessék, ki terhet ad,
és ki könnyít a terhen,
s ki tudja, nincsen más kudarc,
csak a befejezetlen,
dicsértessék, ki szóra bír,
mert lábánál a zsámoly,
ha ráhajtod a homlokod,
mindig mérj, sose számolj,
dicsértessék, ki jellel olt
– veszélynek higgy, ne tapsnak –,
ahogy a fényérzékelést
megadta a kakasnak,
temesse hajnal késhegyét
toronyzúgás a csendben:
dicsértessék, ki nem teremtett
rabszolgának engem.
