A következő címkéjű bejegyzések mutatása: skandináv krimi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: skandináv krimi. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 13., hétfő

Arnaldur Indridason: Rókalyuk

Arnaldur Indridason sorozatából már több részt is olvastam, az érzéseim felemásak voltak mindig: jók a történetek, de hihetetlenül nyomasztó a légkör, ami érzelmileg megviseli az olvasót. A Rókalyuk című részt sokkal inkább éreztem pszichológiai történetnek, mint bűnügyi regénynek.

 

Erlendur gyermekkorában elveszítette az öccsét, akinek a holtteste azóta sem került elő. A detektív időről időre visszatér gyerekkora helyszínére, abban reménykedve, hogy nyomára bukkan - ha az öccsének nem is, de - a kisgyermek holttestének. Egy ilyen alkalommal tartózkodik régi otthonuk romjai között, amikor fülébe jut egy régi eltűnés históriája, ami felkelti az érdeklődését.

Szívbemarkoló volt ez a történet. Nemcsak Erlendur küzdelme, a szembenézés a múlttal, megbékélés saját magával és a lelkiismeretével, hanem Mathildur története is érzékenyen érintett. Voltak titkok a könyvben, amiket csak sejtett az olvasó, de az asszony gyilkosának személye már a kezdetektől egyértelmű, csak azt nem tudjuk, hogyan történt a szörnyű tragédia. A hatvan esztendővel ezelőtt történtek még életben lévő néhány szereplője már nagyon idős ember, sokan már csak az elmúlást várják, és ugyan kevesen vannak életben, akik még emlékeznek a történtekre, Erlendurnak mégis sikerül kiderítenie az eseményeket.

A szemünk előtt lassan egy szomorú eseménysor bontakozik ki, miközben a detektívnek sok komoly döntést kell meghoznia a történések felgöngyölítése közben; eldöntenie, hogy a szívére/lelkiismeretére hallgasson vagy a kötelességtudatára. Örültem, hogy az író nem hagyja Mathildur tragédiáját kiderítetlenül és szép lezárást ad a múltnak, megnyugvást biztosítva a sokévtizedes tragédia idős szereplőinek.

A könyv másik eseményszála, vagyis Erlendur öccsének eltűnése, is központi szerepet játszik, a mathildur utáni nyomozás pedig meghozza a nyomozónak a sok éve várt lelki békét. Azokat a skandináv krimiket szeretem talán a legjobban, ami nem egyszerűen egy gyilkosság kiderítésének története, hanem emberi kapcsolatok, érzelmek, pszichológiai háttér adja az alapját.

2022. december 5., hétfő

Carin Gerhardsen: Papa, mama, gyerekek

A cím tökéletesen leírja, miről is fog szólni ez a történet, a Hammarby-trilógia második része, csakhogy - jó skandináv krimihez méltóan - ne várjunk szerető családod, kedves szülőket, boldog együttélést, mert az olvasó mindent kap ebben a regényben, csak ezeket nem. Éppen ellenkezőleg, de ez sejthető is, nem árulok el nagy titkot.

Ahogy az első részben, úgy itt is a társadalom legkiszolgáltatottabb rétege az áldozat, mégis - hét évvel A mézeskalács ház olvasása után - ez egy jobban megírt könyv volt, mint az előzménye. Egy kicsivel. Mert nem egy megszokott skandináv krimivel találkozik, aki a kezébe veszi ezt a trilógiát. Erre ne számítsunk, mert akkor nagy lesz a csalódás.

Furcsa kettősséget éreztem a Papa, mama, gyerekek olvasásakor: egyfelől unalmat, igen, sokszor unalmat, és nemcsak azért, mert kb. a regény feléig csak "bevezetést" kaptunk a történésekbe, hanem azért is, mert tényleg unalmas volt. Egyedül Hanna szála volt számomra izgalmas, és szívből szorítottam a kisgyerekért, máskülönben... Máskülönben mintha egymás mellett futnának a történések, minden szereplő azon "dolgozik", hogy tönkretegye a saját és másol életét, egyfajta se füle, se farka bevezetőt kaptam, de ez még nem lett volna baj, csakhogy nem is érdekelt igazán Jennifer és családja története, A nyomozás is igen gyenge, de Gerhardsen trilógiájában - szerintem - a hangsúly nem a nyomozáson van, inkább a bűncselekményig vezető úton, a szereplők viselkedésén a bűncselekmény előtt és után. Kaptunk betekintést a nyomozók magánéletébe is, és már nem is zavar az első kötetben elindított szál Petrával kapcsolatban - hét éve ugyanis bosszantott, hogy a szerző nem zárta ezt le, így csak lógott a levegőben a dolog.

Mindezek ellenére beszippantott a regény, ami meglepő volt a számomra, és egy huzamban olvastam el egy délután. Volt, hogy félbe akartam hagyni, hogy késúbb folytassam, de nem eresztett el, szinte kényszerített, hogy olvassam tovább, annak ellenére, amiket fentebb leírtam. Az író jól ír, mert ugyan  sokszor undort éreztem a cselekmény miatt, de sosem volt ízléstelen vagy sértő a könyvbeli áldozatokra nézve. Ez a regény az emberi mocsok legalját mutatja be, képzelje el ide mindenki, amit tud, nem sorolom most fel, mivel találkozhat az olvasó a lapokon, de sejthető.

A regény második fele kicsit jobban csúszott, ha lassan is, de kezdtek összeállni a mozaikdarabok, viszont az utolsó pár oldalig nem adta meg Gerhardsen az olvasónak az élményt, hogy megvilágosodjon. Ráadásul úgy éreztem, hogy nem is feltétlenül kaptunk meg minden információt. A nyomozók mintha csak a vakszerencsének kösuönhették volna, hogy elkapták az elkövetőt, nem pedig a nyomozászuk megérdemelt babérjait aratták le. Biztosan ilyen lehet egy valódi nyomozás a valódi életben, sokszor a szerencse és a véletlen segíti a rendőröket, mégis kicsivel több profizmust vártam a zsaruktól. Mindegyiktől. A vége összecsapott volt, egy gyors lezárás, és ennyi. Vége a könyvnek. El fogom olvasni valamikor a harmadik részt is, de ez a trilógia nem lesz a legsikerültebb krimiolvasásaim között számon tartva.

Barbro-t azonban nagyon szerettem. Hasonlított egy ismerősömhöz. Biztos vagyok benne, hogy ő is ugyanígy cselekedett volna hasonló helyzetben.

2016. szeptember 30., péntek

2016 szeptemberi olvasások


Nos, mivel már a hónap utolsó napja van, és kicsit több bennem a hangulat a blogíráshoz, megírom a satnya kis szeptemberemet. :-)
Három könyv volt:
Szergej Antonov: Sötét alagutak https://moly.hu/konyvek/szergej-antonov-sotet-alagutak/en-es-a-konyv/csgabi
Georges Simenon: Maigret és az idegek harca https://moly.hu/konyvek/georges-simenon-maigret-es-az-idegek-harca/en-es-a-konyv/csgabi
Arnaldur Indridason: Gyalázat https://moly.hu/konyvek/arnaldur-indridason-gyalazat/en-es-a-konyv/csgabi
A Sötét alagutak-at még augusztus végén kezdtem el olvasni, a szeptemberi Molyklubra, de persze ezt sem sikerült befejeznem időre. Viszont: jó volt!! Pedig nem igazán szeretem a sci-fi-ket, de ez mégis tetszett. Azt hiszem, fogok még a Metro-ból olvasni.
A második egy Maigret-könyv volt, jó volt ismét kézbe venni egyet, kellemes volt a történet, és már amúgy is hiányzott  Simenon Párizsa, Franciaországa.
Az utolsó egy skadináv krimi volt, ami kéthetes sikerkönyv volt a FSZEK Lehel úti tagkönyvtárából. Ha tudom, mennyire jó, és milyen gyorsan haladok vele, nem kérek szívességet, és kérem, hogy hosszabbítsák meg. :-) Jó kis krimi volt, és nem volt olyan sötét hangulat (a téma ellenére), mint az eddigi Arnaldur Indridason-könyveknek.



2016. július 1., péntek

2016 júniusában olvastam

A június olvasás terén nem volt éppen termékeny hónapom, csupán néhány könyvet sikerült elolvasnom; kevesebbet, mint terveztem.
Yrsa Sigurdardittír: Az utolsó rítus https://moly.hu/konyvek/yrsa-sigurardottir-az-utolso-ritus/en-es-a-konyv/csgabi
 Agatha Christie: Ellopott gyilkosság https://moly.hu/konyvek/agatha-christie-ellopott-gyilkossag/en-es-a-konyv/csgabi
Hanif Kureishi: Intimitás https://moly.hu/konyvek/hanif-kureishi-intimitas/en-es-a-konyv/csgabi
Yasmina Khadra: A merénylet https://moly.hu/konyvek/yasmina-khadra-a-merenylet/en-es-a-konyv/csgabi
Agatha Christie: Harmadik lány https://moly.hu/konyvek/agatha-christie-harmadik-lany/en-es-a-konyv/csgabi
Elkezdeni pedig Bergman: Vasárnapi gyerekek című könyvét kezdtem el, TEO keretében. Eddig a harmadánál tartok, és rendkívül tetszik.





Hamarosan befejeződik az az Agatha Christie kihívás, amire el szeretném még olvasni néhány könyvet, így érthető, hogy kicsit bosszantott, hogy nem sikerült a tervezetet tartanom. Remélem, sikerül befejeznem, ha már több, mint 25 könyvvel végeztem erre a kihívásra. :-) A Harmadik lány sosem volt kedvenc regényem, most sem tetszett igazán. Ahogyan az értékelésemben is írtam, szerintem abszolút kihagyható - de így voltam a Bertram Szállóval is, ami Miss Marple-sztori. A másik könyvem a szerzőtől a hónapban Az ellopott gyilkosság volt, ami viszont az egyik kedvencem. Most is élvezet volt olvasni. Ah, azt az idióta, idegesítő csajt én is kinyírtam volna. :-D
Yrsa Sigurdardóttir könyve abból a szempontból érdekes, hogy jópár éve az első skandináv krimim lett volna - ha végig tudom olvasni, és nem hagyom abba a 20. oldal könyvékén. Csakhogy nem tudott lekötni, illetve... nem is tudom. Nem csak ez, de túlságosan előre gondolkodtam, és úgy éreztem, hogy képtelen lennék erről olvasni. Mivel pedig félbehagytam, nem tudtam, hogy nem kell félnem, tartanom tőle, hogy a boszorkány vonal megviselne. Helyette más szempontból fogott meg, a családi szállal.
Khadra A merénylet c. regénye? Még mindig fáj, ha eszembe jut, és sírhatnékom támad. De pont ezért mondom: Olvassa el mindenki, mindenkinek ismernie kell ezt a könyvet.
Ami Haníf Kureishi könyvét illeti, tudok párhuzamokat vonni egy közeli ismerősömmel, és ez végig bennem volt az olvasás során. Ne ijedjen meg senki a történettől, a szókimondó szexualitástól. Ne legyünk álszentek: ez hozzá tartozik az életünkhöz. Kureishi csak leírja egy férfi gondolatait, visszaemlékezéseit - és egy egészséges emberhez hozzá tartozik a szexualitás is. Remek könyvnek tartom az Intimitást, és majd egyszer kiegészítem az értékelésemet személyesebb gondolataimmal is. Ami pedig azt illeti: nem véletlenül, mondhatni: megérdemelten, került fel az 1001-es listára is.