Emily Henry könyvei már sokszor jöttek szembe velem könyves közösségi oldalakon, könyvesboltokban, könyvtárakban és a booktube-on, először azonban 2023 nyarán elolvastam a szerzőtől, mégpedig a Strandkönyvet, amit könyvtárból hoztam ki, de annyira szerettem, hogy később saját példányom is lett a regényből. Ezután eltelt pár hónap, és végül tavaly decemberben kerítettem alkalmat, hogy a Nyáron a párommal is megismerkedjek, amit a Strandkönyv okozta lelkesedés miatt vásároltam meg. Nem vagyok egyedül az érzéssel, hogy a Strandkönyv magasra rakta a lécet, magasak voltak az elvárásaim ezzel a történettel. Ez lehet az oka, hogy picit csalódást okozott az olvasás.
Önmagában véve nem olyan rossz ez a regény. Nekem többször kicsit elnyújtottnak tűnt, pártíz oldallal kevesebb jobban állt volna neki, de ez nem okozott nagy problémát.Őszintén? Ha nem az ominózus Strandkönyv után olvasom, szerintem magasabb eredményt ért volna el nálam.
Poppy és Alex mindenben különbözik egymástól. Mégis a legjobb barátok voltak egészen egy évvel ezelőttig. A lány egy utazási magazinnál dolgozik, új helyeket térképez fel a pénzes, utazni vágyó gazdagabb réteg számára, míg Alex tanárként dolgozik egy középiskolában, a szülővárosukban. Az egyetemen ismerkedtek meg egymással tizenkét évvel korábban és elválaszthatatlan barátok lettek, akik minden nyáron együtt töltik a vakációt. A Nyári út eddig minden évben sok élményt adott nekik, egy éve azonban megszakadt a kapcsolat közöttük.
A regény két idősíkon játszódik. Egyfelől megismerhetjük Poppy és Alex tizenkét Nyár útját, másfelől a jelen szálán elindulva is látjuk őket. Jó volt, ahogy kibontakozott a két ember kapcsolata, ahogyan egyre jobban megismeri őket az olvasó, az érzéseiket és a gondolataikat, az egymáshoz fűződő kapcsolatukat, ami - legalábbis nekem, olvasónak - olyan zsigerien természetese kötődésnek tűnik, ami kevés létezik. Mintha már egy előző életben is ismerték volna egymást. Nagyon szerettem a kötet humorát, vagyis a két szereplő humorát, többször nevettem fel hangosan - szerencsére otthon csak a macska hallotta. Imádtam, ahogyan megjelenik a Strandkönyv két főszereplője, amikoris Alex egy Sarah Waters-regényt olvas, míg Poppy egy Augustus Everett-könyvet lapoz fel Palm Springsben.
És igen. Palm Springs. Nagyon szeretem. Csodás város, és én nagyon boldog voltam, amikor eljutottam oda, körbekocsikázhattam a Joshua Tree National Parkot, bejárhattam a várost 2011-ben. Ilyen személyes okból kifejezetten kedves a számomra ez a regény.
A történet elején, a szerkesztőségben keresik a legújabb úticélt, felmerül Szantorini neve is, nekem pedig ott pihen, olvasásra várva egy könyv, a címében Szantorinivel, szóval ez egy igazán kedves könyv - nekem. remélem, hogy másnak is az lesz, mert nem rossz, tényleg nem. Csak lehetséges, hogy jobban jártam volna, ha a Strandkönyv előtt olvasom. csakhogy akkor nem fedezem fel a Waters-Everett utalást.... eh, az ember ne akarja megváltoztatni a múltat, hiszen azzal a jövőt is megváltoztathatja. Jó ez így, ahogy van, és olvassátok el a Nyáron a páromat, és ne feledkezzetek meg a többi Emily Henry-regényről se!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése