Amikor megkerestek a Fekete Sas Kiadótól, hogy nem olvasnám-e el az Arthur című regényt, bevallom, kétszer is visszakérdeztem, hogy "Ezt ti adtátok ki?" Ez a meglepetésem nem negatív érzelemmegnyilvánulás volt a fantasy műfajával szemben, csupán meglepett a dolog, mert eddig nem találkoztam a kiadó kínálatában ilyen kötettel. Viszont a fülszöveg, a borító és a helyszín, Skócia, meggyőzött arról, hogy nekem kell ez a történet; úgy éreztem, megszólított a regény.
A Robag Solkim álnéven író magyar szerző első regénye az Arthur, ami idei megjelenés a Fekete Sas Kiadónál. A történet kezdetén egy idős asszonyt látunk, aki komoly céllal, szekéren utazik, mint kiderül, Arthur király udvarába, hogy segítséget kérjen Maybole várának és a benne lakóknak. Goewin elmondja, milyen átok sújtja otthonát, s a király ígéretet tesz arra, hogy lovagjaival segítenek rajtuk. Kis idővel később három lovag indu útnak. Lancelot Merlinhez lovagol, Gawain egy szigetet kell, hogy felkeressen, ahol egy sárkány él, míg Parsifal Maybole-ba utazik. Csakhogy nem olyan egyszerű a helyzet, mint ahogyan az olvasó először gondolja, ugyanis a háttérben, Arthur közelében komoly cselszövések vannak kibontakozóban, melyek a történet második felében éreztetik majd hatásukat.
Nagyon kezdő fantasy-olvasóként, csupán a fülszöveg ismeretében vágtam bele a regény olvasásába, nem tudva, hogy mit kapok, hiszen nem voltak előismereteim a szerzőről, mivel első könyvét tartottam a kezemben. Vessen meg bárki, de engem megfogott a borító, pedig alapvetően nem az én világom. Szerintem a víz és a lemenő/felkelő nap ábrázolása volt rám ilyen hatással illetve a borító színvilága is erősítette a pozitív benyomást.
Ami azonnal felkeltette az érdeklődésemet, ahogy elkezdtem a könyv olvasását, az a nyelvezete. A történet Kr. után 537-ben játszódik, és a szerző szépen ráhangolja az olvasót erre az időszakra, finom, szinte lírai, mai szemmel néha hosszabb mondataival, amik - véleményem szerint - jól illeszkednek a korszakhoz. A szereplők erkölcsi-morális megnyilvánulásai is hozzájárulnak ehhez az "időutazáshoz" - akár szóban, akár tettben nyilvánuk ez meg.
Szerettem olvasni az öregedő Arthur gondolatait, amiket lányával osztott meg, mert nekem is sokszor eszembe jutnak ezek a világot és az embereket szemlélve.
Talán csak én képzelem bele a szövegbe, de végig az az érzésem volt, hogy a szerző a történetben reflektál mai, valós jelenünk történéseire, mint amilyen a minket körülvevő háború is, vagy akár társadalmunk jelenlegi érzelmi-értelmi szintje.
Szerettem Parsifal édesanyjának és mostohaapjának karakterét; Jareth különösen fontos gondolatokat osztott meg Lancelottal, aki náluk töltött egy éjszakát útja sotrán. Beszélt Jézusról, a kereszténységről és a keresztényekről, az emberekben rejlő tudásról és az öreg is kitért a háború kérdésére, ami az egész országot foglalkoztatta már egy ideje, ahogy betört az ellenség és híre eljutott az ország különböző részeibe.
"[...] Az a titok, hogy nem tudunk mi itt a földön semmit se! És akik nem így gondolják, azok tudják a legkevesebbet. - mondta, és meglobogtatta mutatóujját az öreg. - És tudod, mi lesz abból, ha ez a sok tudatlan ember összegyűlik egy helyen? - kérdezte, és szemei már kezdtek önálló életet élni. - Bizony mondom, háború! [...]"
A kötet fülszövege előrevetíti Arthur halálát, így nem is ez adja a regény lényegét, hanem az az út, amit a három lovag bejár ebben a néhány napban. Mindhárman találkoznak valakivel az úton - Lancelot a fogadóssal, Gawain a szerzetessel, Parsifal pedig a kereskedővel - akik hatást gyakorolnak rájuk, s a maguk módján segítik őket. Mosolyogtam, amikor kiderült a fogadós neve, ahogy a regény írója beleszőtte magát a történetbe, de érdekes volt az áruló személye és indítékai is, ahogyan egy gyenge, esendő ember tudatára ébred tetteinek és képes változni.
Visszatérve a fogadósra, a nála töltött éjszaka is fontos gondolatokat adott Lancelotnak, s magam is egyetértek azzal, mennyire túlértékeljük saját magunkat, a saját szerepünket a világban. Vagy éppen:
"[...] szükségem van távolságra, hogy láthassam a dolgokat. Amíg benne él valamiben az ember, addig megélni tudja a dolgokat, de tisztén látni nem. Ha arra vágysz, hogy a dolgokat amaguk valójában érzékelhesd, ahhoz el kell távolodnod egy bizonyos távolságra. Másképpen nem megy. [...]"
Azt gondolom, a legérdekesebb utat Lancelot járta be, aki végül Merlin barlangjánál ért célba.
"- Ha elég magasra helyezed a nézőpontodat - folytatta -, mindent megfelelően fogsz látni a világból, és elég tárul az igazság. [...]"
Olyan időszakomban olvastam ezt a regényt, amikor magamnak is sok mindent át kell gondolnom. Átértékelni múltat, kapcsolatokat és új irányt találni a lelki békém és testi egészségem érdekében. Ezért volt számomra fontos ez a történet. Nem tagadom, biztosan lesznek, akik dagályos ömlengésnek, lelkizős tanmesének vélik majd a regényt, és nekik is igazuk lehet. Mindenki a saját nézőpontjából, a saját eddigi tapasztalataira, olvasmányélményeire hagyatkozva értékel. Kicsit "gyűrűkura" érzése is lehet az olvasónak, ahogya egyre jobban halad a történettel, leginkább a háromkötetes regény első kötetét érezve ebben kicsit, de én szerettem az Arthurt, még úgy is, hogy néha nekem is megfordult a fejemben, hogy túl sok bölcselkedést zsúfolt bele a szerző, de megbocsátottam. Engem vitt magával a szöveg költőisége és szépsége. Ahogyan a magyar nyelv szókincsét használta, elismerést érdemel. De elismerést érdemel a korrektor és a szerkesztő is, mert nem találtam a könyvben sem elgépelést, sem durva szóismétlést, semmi slendriánságot. Ajánlom egyfelől a fantasyt szerető olvasóknaka regényt, de azoknak is a figyelmébe ajánlom a történetet, akik nem is elsősorban a fantasy műfaja hoz lázba, hanem egy szépen szerkesztett, szép magyarsággal megírt, érdekes és elgondolkodtató történet.
Hozzáteszem, hogy bár nemcsak annyi a történet, hogy a három férfi lovagol kísérőivel, mert változatossá teszi az olvasást az is, hogy ugrálunka helyszínek között, és ugyan történnek kalandos események is, ez mégse egy pergő-akciódús történet. Ehhez kicsit le kell csendesedni, le kell lassulni, de talán éppen ez az őszi-téli időszak a tökéletes ahhoz, hogy megismerkedjünk Robag Solkim első könyvével. Ha másért nem, hát azért, mert a történet is ősszel játszódik. Mikor olvassuk hát, ha nem most?
Nagyon nehéz írni az Arthurról. Talán csak én vagyok túlságosan érzelemvezérelt alkat, de bennem sok gondolatot és érzést megmozgatott a könyv. Ha valaki látná a post-it mennyiségét a könyvben, jót mosolyogna, de a regény valóban több fontos kérdést felvet, mint például háború, szülő-gyermek kapcsolat, házastársi kapcsolat, bosszú, társadalom állapota. Elismerve minden hibáját, nekem kiváló élményt, remek kikapcsolódást nyújtó, majdnem ötcsillagos olvasmány volt. Első regénynek magamnak sem kívánnék jobbat.
Hálásan köszönöm a Fekete Sas Kiadónak, hogy elolvashattam az Arthurt, s akinek érdeklődését felkeltettem, a könyvet - a kiadó más köteteivel egyetemben - megvásárolhatja a Fekete Sas Kiadó honlapján. S mivel én pontosan tudom, milyen remek köteteket adnak ki, javaslom, hogy ne csak az Arthurt tegye a kosarába, aki feltéved a honlapra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése