Idén újra elkezdtem (vagy másképpen: folytattam) a régi pöttyös és csíkos könyvek beszerzését különböző hagyományos és internetes antikváriumokból, könyvszekerekről, és néhánnyal sikerült is szaporítanom a könyvtáramat. Ennek az idei beszerzési hullámnak köszönhetően került hozzám Mezey Katalin regénye, a Lyukak az osztálykönyvben, ami egy ízig-végig az előző rendszerben játszódó csíkos, ifjúsági regény.
A történet főszereplője a nyolcadikos Erzsi, akinek osztályában valaki kiradíroz néhány egyes osztályzatot a naplóból. A gyanú először a három legrosszabbul tanuló lányra terelődik, akiknek a jegyei eltűntek, de aztán kiderül, hogy a jól tanuló, csupaötös Erzsi véletlenül becsúszott testnevelés egyese is eltűnt a naplóból. A testneveléstanárnő nagyon keményen és megalázóan viselkedik a kislánnyal, az ő viselkedésében szembesülhet az olvasó a hatvanas évek rendszerének negatív oldalával. Erzsi anyai nagyapja ugyanis kisvállalkozó volt, nála dolgozott a kislány apja is, miután benősütl a családba. Csakhogy 1949 fordulópont volt a "maszekok" életében, az államosítás tönkretette a virágzó kisvállalkozásokat és megbélyegezte a korábbi vállalkozókat illetve azokat, akik nekik dolgoztak.
A család két ága is képviseli ezt a társadalmi szembenállást. A kislány apja (felesége családja révén) ebben a bizonyos, sokak által megvetett rétegbe került, így hát a családja is nehéz helyzetben volt, ez ugyanis a gyerekek továbbtanulására is hatással volt. A férfi testvére azonban megbecsült bányász volt, aki Budapesthez közel, egy kis faluban élt a családjával egy kitelepített család által elhagyott ingatlanban, ami kicsi volt ugyan, de nem kellett közösködni idegen családdal és a föld megtermelte, amire szükségük volt. Ugyan a család ezen ága nem nézte le a rokonságot, de Erzsi édesanyja mégis mindig szidta őket.
A család a nagymama házában lakott a nagymama testvérével, hogy ne idegeneket költöztessenek be a mama házába a nagyapap halála után. Erzsi nehéz körülmények között élt, de nem is a körülmények viselték meg a kislányt, inkább a családtagok szigorát és öccse piszkálódását viselte nehezen. Ilyen körülmények között derül fény a lyukakra az osztálykönyvben és így kerül nehéz helyzetbe a kislány.
A történet tipikus korkép a hatvanas évekről: az elvakult szocialista élharcos tanárnő, aki csak azért ír be egyest testnevelésből, mert Erzsi nem vesz részt valami közös megmozduláson, és folyamatosan becsmérli őt is, a családját is a többiek előtt; az igazgató és Mária néni, akik jólelkű, kedves hozzáállással viseltetnek a három rosszul tanuló - és a jegyeket valóban eltüntető - három lánnyal; Erzsi anyja és apja közötti ellentét is ebbena rendszernek a két pólusát képviseli a regényben. A nagymamát őszintén nem szerettem, de meg tudtam érteni. Ő valóban egy másik rendszer része volt, nehéz neki az élet, miután mindent elveszített, a férje meghalt, és ennyi idősen már nem fog megváltozni. Azt gondolom azonban, hogy szereti a kislányt, csak nagyon szigorúan és sokszor ridegen viselkedik vele, kevés megértéssel. Az olvasó átérezheti Erzsi vívódását, fájdalmát a kirekesztés miatt, ami azért éri, mert elmondja az igazat az osztály előtt a tanárnőnek. Tizennégy évesen vannak vágyai, álmai, amiket szeretne megvalósítani, de szerencsére édesapja ebben igazi partnere, és egyfajta védelmi vonalat képez a család és a kislány között.
Bejön a történet második felében egy kedves, romantikus szál is, finoman, szinte légiesen, amolyan esetlen, kedődő kamaszvonzódás képében, de ez jól állt a regénynek és segített Erzsinek is. Természetesen a regény végén minden rendeződik, de az írónő hagy elvarratlan szálakat, amit akár az olvasó is továbbgondolhat és kedve szerint zárhat le.
Akár korrajzként, akár ifjúsági regényként olvassa valaki a kötetet, kellemes kikapcsolódásban lesz része, ha képes elvonatkoztatni attól, hogy a hatvanas években mások voltak a szokások, más volt a hozzállás bizonyos dolgokhoz, és emiatt nem lepontozza a regényt, hanem élvezi a betekintést egy másik, letűnt világba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése